8 kihagyhatatlan vártúra a Balaton-felvidéken

A vulkanikus hegykúpokra, a Balaton északi partjának hegyvidékes területére előszeretettel emelték váraikat elődeink.

Ezek között válogattunk, és ajánlunk olyan várromokat, melyek egy kellemes túra során megközelíthetők.

Listánkat a teljesség igénye nélkül, a CsodálatosBalaton szerkesztőségének szubjektív szempontjai szerint állítottuk össze.

Tátika vár

A Tátika vár feltehetően Magyarország legrégebben épült magánvára, ahonnan a Budáról Itáliába vezető utat ellenőrizték. A tatárjárás előtt a Tátika nemzetség építette, majd tőlük Károly Róbert elkobozta és a veszprémi püspöknek adta, aki a felső hegyen új várat épített. Nagy Lajos uralkodása alatt ez a vár is a Lackfi testvérekhez került, de haláluk után előbb királyi birtok, majd szintén a Gersei Pethő családé lett. Az elhanyagolt várat 1538-ban a veszprémi püspök, 1589-ben pedig a törökök foglalták el, majd Rezi várával együtt a haditanács leromboltatta. A vár egész évben látogatható.

Rezi vár

A Keszthelytől 8 kilométerre fekvő Rezi település határában a jól védhető, meredek dolomitbércre valószínűleg a 14. században építtette a Péc nembeli Apor báró a várat, hogy az elsajátított földbirtokokat, és a vár alatt elhaladó főutat ellenőrizni tudja. Később Nagy Lajos király a Lackfi testvéreknek adományozta, majd 1433-ban a Gersei Pethő nemesi család kezébe adta. Ők egészen 1589-ig birtokolták, amikor a Haditanács engedélyével, Tátika várával együtt lerombolták. A vár egész évben látogatható.

Csobánc vára

A Gyulaffy család építtette saját birtokaik védelmére a tatárjárás után. 1491-ben, Mátyás halála után az osztrákok megtámadták a dunántúli várakat, így Csobáncot megerősítették. Komoly katonai szerepet a törökök ideje alatt kapott, amikor a győri főkapitánysághoz csatolták és végvár lett. Legismertebb kapitánya Gyulaffy László volt. Csobánc várában kezdte pályafutását Béri Balogh Ádám, a későbbi kuruc hadvezér. A Rákóczi-szabadságharc alatt, 1707-ben, a kurucok megvédték a várat ostromló Rabutin generális (lovassági tábornok, az erdélyi császári haderő parancsnoka) ellen. Később a várat elhagyták és lerombolták. Bár hosszúságra nem egy leküzdhetetlen táv a 376 méteres magas tanúhegy tetejére felcaplatni, de a folyamatos emelkedés miatt nem adja meg magát könnyen a hegy a túrázóknak.

Szigligeti vár

Katonai szempontból a legjelentősebb szerepe a szigligeti várnak volt. A tatárjárás után 1260-62 között a pannonhalmi apát építette. Számos birtokosváltást követően II. Lajos a Tóti Lengyel családnak adta, akik egészen 1702-ig birtokolták, amikor is a várat lerombolták. A török megszállás alatt a győri főkapitánysághoz tartozott, innen ellenőrizték sajkásokkal (fedélzet nélküli, kis, nyílt vízi jármű, amit evezővel hajtanak) a Balatonban húzódó országhatárt. Jelenleg “ráncfelvarráson” esik át a Balaton vára, még zajlik az építési beruházás, de a munkavégzéssel párhuzamosan már látogatható a szigligeti vár.

Zádor-vár

A balaton-felvidéki, Pécsely közelében épült Zádorvárnak nem igazán volt katonai szerepe. 1370 után a Szalók nemzetség tagja Benedek bán kezdte építtetni. A veszprémi káptalan, a katolikus egyházigazgatás testületi szerve, a hegy tulajdonjoga miatt beperelte, ami miatt az építkezés évekig állt, és végül soha nem fejezték be azt.

fotó © Josef Jordan | Csodálatos Balaton

Hegyesdi vár

Szintén a Balaton-felvidéken, Hegyesd község határában található a Hegyesdi vár, ami egy 281 méter magas vulkáni kúpon helyezkedik el. Korai története nem ismert, feltételezhető azonban, hogy a tatárjárás után épült. A különben „jelentéktelen” magánvár – amely a Pölöskei, Herczeg és végül a Rozgonyi család birtokában is volt – katonai szerepét 1561 áprilisában bizonyította. A Veszprémet 1552 óta birtokló törökök egy váratlan rajtaütéssel elfoglalták a Hegyesdi várat, majd 1562 tavaszán a Gyulaffy László vezette csapatok visszafoglalták azt. Ekkor Salm győri főkapitány tüzérségét és a sorkatonaságot is bevetették, akik az elfoglalt várat földig rombolták.

fotó © Roxor Helsing | Csodálatos Balaton

Essegvár

A XIII. században épült Essegvár romjai Bánd községben találhatóak.1309-től adományozás révén a Lőrinte családé lett, akik a várról Essegvárinak nevezték el magukat. 1401-ben a Zsigmond elleni összeesküvés miatt elvesztették birtokaikat. Később az Újlakiaké lett, akik az Essegváriakra és a veszprémi káptalanra hagyták. Az elhanyagolt várat 1552-ben – amikor a török bevették Veszprémet – a környező várak kapitányai felrobbantották, maradványait pedig a környékbeli lakosság hordta el lakóházaik újjáépítéséhez.

fotó © Fedor Béla | Csodálatos Magyarország

Sümegi vár

IV. Béla várak építését ösztönző rendelkezéseit követően, a tatárjárás után készült el a Sümegi vár. Mátyás király halála után egy rövid ideig a német-római császár, Habsburg Miksa kezébe került. Ugyanis a Kinizsi Pál és Báthori István által vezetett hadaknak elég hamar sikerült a német betolakodókat a Dunántúl egész területéről kiszorítani. A török terjeszkedés miatt, több Balaton környéki várral együtt Sümeg is végvárrá alakult. 1705-ben a Rákóczi-szabadságharc idején, fontos bázisnak bizonyultak a vár falai, ahol még lőport is gyártottak a harcoló katonaság részére. 1713-ban egy hadgyakorlat ürügyén a császári parancsnokság felgyújtotta a várat.

fotó © Sándor Sáhó ‎| Csodálatos Balaton

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!