A Balaton-felvidéki település, Hegyesd határában emelkedő 281 méter magas hegytetőn már alig látszik valami a réges-régi várfalakból.

A hegyesdi vár vélhetően már a 13. század második felében felépült a tatárok újabb támadása elleni védelmi rendszer részeként. Valaha szerpentinút vezetett a hegytetőn álló várhoz, melyet a felső szakaszon kis tornyokkal erősített vékony fal védett. Méreténél fogva jelentősebb gyalogos hadsereg befogadására lehetett csak képes.

1282-ben említi először a veszprémi káptalan irata, építője a honfoglaló Atyusz nemzetség volt. A XIV. század első harmadában a félelmetes Kőszegi nemzetség uralta, akiknek hatalmát a dunántúli területeken csak Anjou Károly hadai tudták megtörni. Királyi várnagy költözött falai mögé, aki a várbelieken kívül a környékbeli hét jobbágyfalu népeinek parancsolt.

A középkor évszázadaiban sűrűn váltották egymást földesurai, így a magáénak mondhatták a Pölöskei, a Herczeg majd a Rozgonyi családok is. A különben jelentéktelen magánvár 1561 áprilisában íródott rá a hadi krónikák lapjaira, amikor a veszprémi törökök egy rajtaütés alkalmával váratlanul elfoglalták. A megszállók vezére, Pajazit vajda azonnal parancsot adott a megerődítésére, amit a környékről fegyveres erővel összeterelt keresztény jobbágyok hajtottak végre, vastag cölöpökből egy alsó palánkvárat emelve a Várhegy lábánál. Az itt állomásozó 600 „pogány” lovas rövidesen a környező vidék rémévé vált, de a csekély létszámmal őrzött környékbeli magánvárak fegyveresei nem tudtak a túlerővel szembeszállni. A korabeli feljegyzések szerint Pajazit vajda minden eszközzel siettette az újabb védőművek elkészültét, a lassúnak tartott pórnépek közül például húsz embert a fülénél fogva szegeztetett a palánkhoz.

Az elbizakodott Pajazit 1562 márciusában halálos párbajra hívta ki a közeli Csobánc urát, Gyulaffy Lászlót, aki azonban a kopjájával már az első összecsapásnál úgy átszúrta, hogy csak baltával tudták kiverni a holttestéből. Rövidesen királyi sereg fogta ostrom alá Hegyesd várát, ellene négy tarack szórta a lövedékeket, amelyek öt nap alatt nagyrészt lerombolták a külső vékony várfalakat. A megrémült várbeli törökök rövidesen feladták a rommá lőtt kővárat, melynek maradékait felrobbantották a királyi hadmérnökök, így megakadályozva ismételt megszállását.

Hegyesd lerombolt kővára többé nem szerepelt a hadi krónikákban, maradványai erősen lepusztultak, megóvására még nem történtek kezdeményezések. A romok méteres maradéka lombhulláskor és tavasszal mutat magából a legtöbbet, az alaprajz, és egyes magasabban megmaradt falelemek tisztán kivehetőek.