Szántódon új panoráma kilátóról csodálhatjuk a Tihanyi-félszigetet és a Balatont

A kilátó környezetében még az utómunkák zajlanak, hamarosan birtokba vehetik a túrázók.

Ahogy arról a CsodalatosBalaton.hu is beszámolt 20 négyzetméteres panoráma kilátó épült Balatonlellén, a Kishegyen. Ennek “testvére” készült el a Szántód melletti erdőben, mely a Molyhos tölgy pihenőterasz nevet kapja majd.

A kilátóterasz Szántódpusztáról közelíthető meg.

Szántódpuszta Szántod településrésze, egyik nevezetes idegenforgalmi látványossága, amely 1986-ban építészeti nívódíjat, 1994-ben Európa Nostra díjat nyert.

A Szántódpuszta tábla által jelzett útvonalat kövessük, majd pár száz méter után leparkolhatunk, és balra induljunk el az alábbi földes úton (sárga turistajelzés), amely gyakorlatilag egyenesen a szántódpusztai kilátóhoz visz, az út 1 kilométer.

A Sefag Erdészeti és Faipari Zrt., a “Balaton madártávlatból” Kilátók és kilátópontok hálózatba kapcsolása címet viselő projekt keretében létesítette Balatonlellén, illetve Szántódon a panoráma és pihenő teraszokat.

A pályázat a pihenőterasz kiépítésén kívül magába foglalja a Szántódpuszta és a pihenőterasz összekapcsolását, továbbá gyalogos sétaút kijelölését, illetve az út stabilizációját.

A Sefag közleményben hívja fel a túrázók figyelmét arra, hogy a kilátó teraszok, illetve környezetük, a  megközelítésüket szolgáló utak még kivitelezés alatt állnak. Jelen állapotukban egyes eszközök balesetveszélyesek, az objektumok környezete is füvesítés, illetve tereprendezés alatt áll, így az idő előtti használat nemcsak a műszaki átadást hiúsíthatja meg, hanem késlelteti a mielőbbi kulturált környezet létrejöttét is.

A könnyen megközelíthető kilátópontról pazar, 180 fokos panoráma tárul elénk a Badacsonytól egészen Alsóörsig!

Nyugatra tekintve a Badacsonyt láthatjuk.

Egyenesen magunk elé tekintve a Tihanyi-félszigetet és az Apátságot.

Keletre tekintve jól láthatók Zamárdi pincéi és a Kőhegyi-kilátó.

Éledezik a növényzet is már.

A túra végén, a szántódpusztai temetőn keresztül rövid sétával meglátogatható a szépen felújított, 1731-ben épült Szent Kristóf kápolna.

Szent Kristóf a zarándokok, utazók, legújabban az autósok védőszentje. Azt tartják, megóv a váratlan haláltól, a balesettől.

A kápolna oltárképe híven őrzi a legendát. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor a szent a gyermek Jézust vállán viszi át a megáradt folyón. A freskót az 1930- as években Miklósi Gábor festette. Évente egyszer, július utolsó vasárnapján Kristófnapkor, egyházi szertartás keretében történik a járművek és a járművezetők megáldása.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!