Hegyestű, ahol 50 méteres bányafal és bazaltorgonák árnyékában sétálhatsz

A Hegyestű az egyik legkülönlegesebb balatoni tanúhegy, a róla elénk táruló kilátás pedig minden képzeletet felülír.

Fokozottan védett természeti érték a Hegyestű, melyet a Káli-medence kapujának őrzőjeként is ismernek.

A természettel és az emberi kézzel egyaránt kemény küzdelmet folytatott hegy európai viszonylatban is egyedülálló. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató egykori vulkán északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt, közel 50 méter magas bányafal azonban felfedi számunkra a kb. 8 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét.

A bazalt kitermelését 1930-ban kezdték el, az 1960-as évek közepén a Természetvédelmi Tanács határozata alapján az akkori bányafalat már nem bonthatták tovább, csak a fal mentén az alapzatig fejthették a hegyet. Ennek megfelelően a bánya 1970-ig működött, majd bezárták.

A bányászat eredményeként a hegy mintegy felét kitermelték.

A feltételezések szerint a Hegyestű nem hosszú ideig volt aktív vulkán, talán csak néhány hétig vagy egy évig lehetett aktív, ám mégis máig maradandó nyomokat hozott létre. Egykoron még a tűzhányó kráterének közelébe is képtelenség volt lejutni, most viszont ott állhatunk a kellős közepén.

A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A 20–40 centiméter átmérőjű függőleges oszlopok orgonasípszerűen, szorosan egymás mellett állva a hegycsúcs irányában összehajlanak. A látvány hazánkban egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba megy.

A hegyre korlátos lépcső vezet, már útközben is érdemes körbepillantani, de ha felérünk a bazaltkúp tetejére, lenyűgöző  panorámában lehet részünk. Látható a Balaton, délről a Fonyódi-hegy, onnan nyugatra a Badacsony, a Gulács, a Keszthelyi-hegység, a Csobánc, a Fekete-hegy, a Boncsos-tető, a távolban még a Tátika is felismerhető.

Az egykori bazaltbánya épületében kiállítás látható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park térségének földtani felépítéséről, természeti értékeiről, s a bazaltbányászat emlékeiből. A Dunántúl jellegzetes kőzeteiből összeállított szabadtéri kőpark segítségével geológiai időutazáson vehetnek részt a látogatók, továbbá a bazaltfal mellett táblák ismertetik a bazaltvulkanizmust és a bazalttal kapcsolatos tudnivalókat.

A Hegyestű egyike azon magyarországi helyeknek, amely erős kisugárzása és különleges energiaharmonizáló ereje miatt évszázadok óta a gyógyulni, erősödni vágyók zarándokhelyének is számít.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!