Gyógyító és misztikus helyek a Balatonnál

Az ősi tanok szerint bolygónkat szabad szemmel nem érzékelhető energiavonalak, a Szent György-vonalak, más néven sárkányösvények hálózzák be.

Kialakulásuk a Föld mágnesességére vezethető vissza. Ahol a vonalak keresztezik egymást, azok az akupunktúrás pontok, itt a gyógyító energiák összpontosulnak.

A Kárpát-medencének egyedülállóan kitüntetett szerepe van a Szent György-vonalak rendszerében, hiszen az akupunktúrás pontoknak itt olyan sűrűsödése fedezhető fel, amely páratlan a Földön.

fotó © CsodalatosBalaton

A Hegyestű egyike azon magyarországi helyeknek, amely erős kisugárzása és különleges energiaharmonizáló ereje miatt évszázadok óta a gyógyulni, erősödni vágyók zarándokhelyének számít.

A Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti szélén fekvő 337 méter magas vulkáni kúp, a Hegyestű már megjelenésével is kivívja a figyelmet. Belső szerkezetét bazaltbánya tárta fel, s így láthatóvá vált a bányafalon az öt-hatmillió évvel ezelőtt működött tűzhányó belseje. A kihűlő láva idővel sokszögletű oszlopokra töredezett szét, mintha a természet sok száz óriási tűt sorakoztatott volna egymás mellé.

fotó © CsodalatosBalaton

Aki már lepillantott a Hegyestűről, és élvezte a varázslatos panorámát, biztos, hogy minden sejtjében pezsgést érzett. Ha szkeptikusak lennénk az ősi tanokkal szemben, akár állíthatnánk azt is, hogy a megkapó környezet, a hely végtelen nyugalma, a látvány az, amelytől egészségesebbnek érezzük magunkat.

Mesés gyógyulásról nem is leltünk említést, de arról igen, hogy gyógyító, energetizáló, és egyben nyugtató hatást tulajdonítanak a helynek.


Nem messze a Hegyestűtől terül el a szentbékkálai Kőtenger, ahol szintén jótékony energiák működnek, amelyek feltöltik, megnyugtatják az ott járót.

A Káli-medence egyik csodája és gyógyhatással említett helye a források szerint úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés nyomán hévizes források törtek föl, és az itt található fehér homokot a forró víz kemény kőhalmazzá alakította.

A sárkányösvényen fekvő, összecementálódott homokkövekből aztán az évek során bizarr formájú és hatalmas nagyságú sziklák alakultak.

Ezek közül is a legnagyobb, az Ingókő, azaz Kelemen-kő, amely, ahogy neve is sugallja, meg is mozdítható, hiszen csak néhány ponton illeszkedik az alatta lévő sziklához.


A Föld lelkét keresték és így jelölték ki a zalaszántói sztúpa helyét a Kovácsi-hegyen. Európa legnagyobb, és Kelet-Európa első buddhista szentélyét a 14. Dalai Láma avatta fel, és Buddha földi maradványának néhány darabját is őrzi belseje.

Látogatók arról számoltak be, hogy a sztúpánál meditálva, vagy csak simán üldögélve nyomasztó, és sokáig feldolgozni képtelen problémákra találtak megoldást, illetve értelmezést.

fotó © CsodalatosBalaton

Az, hogy ez Buddha maradványainak, a hely energiájának, a természet szépségének köszönhető, nehéz eldönteni, de ha képtelen vagy elengedni a gyötrő sérelmeket, tégy egy próbát, és látogass el Zalaszántóra.

Miként gyógyítanak ezek a helyek?

Erre választ keresve mélyre kellene ásnunk az energiagyógyítás bonyolult rendszerébe. Röviden talán azzal magyarázhatnánk, hogy az embert és a Földet is egy elektromágneses jellegű erőtér, az aura veszi körül.

Az energiaáramlás, az egyensúlyvesztés, a betegségek jelei megmutatkoznak az aurában. Rések, szakadások jelennek meg, melyek következtében a szervezet öngyógyító munkája kudarcot vall. Azonban a különleges energiákat áramoltató helyek serkentik a szervezet saját gyógyító folyamatait. A lényeg, hogy higgyünk is ebben!

Summary
Gyógyító és misztikus helyek a Balatonnál
Article Name
Gyógyító és misztikus helyek a Balatonnál
Description
Gyógyító helyek Balaton – Energiával tölt fel, sőt gyógyító hatással is bír a Balatonnál néhány olyan helyszín, amely a Földet behálózó Szent György-vonalak mentén fekszik.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!