Balaton
Ez a varázslatos útvonal tökéletes választás mindazok számára, akik szeretnék megismerni a térség természeti és kulturális értékeit, miközben gyönyörködhetnek a lélegzetelállító panorámában.
Mindszentkálla település természeti adottságai már ősidők óta vonzzák az embereket. Első írásos említése 1277-ből származik. 1341-ben Mindszentkálla a veszprémi püspök birtokába került Tátika váráért cserébe. A település nevét a Mindenszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta, első ismert neve “Villa omnium sanctorium Kaal” volt. Később Mindszentkállakisfalud néven is említették.
Eredetileg három község, Mindszent, Kálla és Kisfalud állt a mai Mindszentkálla helyén. Ezek összeépüléséből jött létre a mai település. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a 16. század végén újra elűzték. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett, ahol 11 jobbágy- és zsellércsalád élt. 1700-ban már Mindszentkállával együtt említik.
Mindszentkálla népes helységnek számított a 16. században. 1531-ben húsz adófizető telek és több puszta tartozott hozzá. A török pusztítások ellenére újra benépesült, és a 16-18. századi rovásösszeírásokban is szerepel.
A 20. században Mindszentkálla is részese volt a modernizáció folyamatának. Bár a falu megőrizte hagyományos jellegét, a modern infrastruktúra fejlődése is elérte. A 21. századra Mindszentkálla a Balaton-felvidék egyik népszerű turisztikai célpontjává vált, köszönhetően természeti szépségeinek, történelmi emlékeinek és kulturális gazdagságának.
Mindszentkálla fölött magasodik a Kopasz-hegy: ez a vulkáni eredetű hegy a Balaton-felvidék egyik legfiatalabb képződménye, nagyjából 3 millió évvel ezelőtt hatalmas robbanásokkal tört ki. A későbbi kitörések során a felnyomuló magma nagy mennyiségű gázt hozott magával, amely a felszínhez közeledve hirtelen tágult, felfújva és “felhabosítva” a lávát. A megszilárdult kőzet apró hólyagos szerkezete miatt salakos bazaltnak nevezik.
A Kopasz-hegy flórája és faunája rendkívül gazdag. Tavasszal fekete kökörcsinnel és tarka nőszirommal találkozhatunk, míg az állatvilágot többek között pelék, gyíkok, siklók és ragadozó madarak színesítik. A hegy különleges ökológiai értékeit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is védi és gondozza.
A 302 méter magas hegyen egy 3 kilométer hosszú, négy állomásos tanösvény vezet végig. Mindszentkálla központjából indulva, a templom melletti szűk Rákóczi utcán kezdjük meg túránkat. A házakat elhagyva, még mielőtt balra kanyarodnánk, érdemes egyenesen továbbmenni a réten mintegy száz métert, ahol a középkorban elpusztult Kisfalud Árpád-kori templomának bazaltból épült falmaradványait találjuk. Innen visszafordulva és a kijelölt irányba tartva, egy hosszabb emelkedő vár ránk a hajdani bányába vezető földúton.
Az emelkedő közben lehetőségünk van megfigyelni a természet apró csodáit. A bokrokkal sűrűn benőtt hegyoldal otthont ad sok apró énekesmadárnak és kisemlősnek. A bal oldalon a lejtőn kőrakásokat láthatunk, amelyek az egykori szőlőművelés nyomait őrzik.
Mielőtt a földút vízszintesre vált az ösvény hirtelen felkanyarodik a széles hegyorra, átvágva a kőbánya melletti köves, kopár felszínen. Innen érjük el a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátópontját, ahol a körpanoráma páratlan élményt nyújt. Mindszentkállát úgy láthatjuk innen, mintha egy légi felvételt néznénk. Az egész Balaton-felvidéket megcsodáltjuk: a tanúhegyek, mint Csobánc, Szent György-hegy, Gulács, Badacsony és a Tóti-hegy mind megmutatják magukat. A Káli-medence apró falvai és a jellegzetes Hegyestű is tisztán láthatóak, és a látóhatár peremén a Balaton csillogó vize teszi teljessé a látványt.
Az itt elhelyezett tájékoztató táblától a tanösvény “hullámvasútként” vezet tovább. Először leereszkedünk a cserjés növényzettől megtisztított legelőre, majd felkaptatunk a Mátyás-dombra, ahonnan ismét csodálatos kilátás nyílik. A szomszédos Köves-hegy oldalában jól látható a növénymentes, ma is aktív, mozgó törmeléklejtő.
Visszafelé a beavatkozási terület északi részén egy másik ligetes bazaltkúpra kapaszkodunk fel. Itt rönkfa padok várják a megfáradt turistát. Egy pihentető szünet után egy hegynyerget követően kiérünk a Kopasz-hegy meredek keleti letöréséhez. Innét lépcsők segítik a leereszkedést a meredek hegyoldalon. Jobbra egy rövid kitérőt tehetünk egy kis kőfejtő gödörhöz, ahol alaposabban szemügyre vehetjük a hegy tömör bazaltját. Végül a sűrű bokorerdő árnyékában térünk vissza Mindszentkállára.
A Kopasz-hegy nemcsak geológiai és természeti szempontból, hanem történelmi és kulturális szempontból is jelentős. Látogatása minden korosztály számára ajánlott, hiszen a hegy különleges látványa és panorámája felejthetetlen élményt nyújt.