A balatonboglári Kék és Vörös kápolna a Temető-dombon

A művészet dombjának is nevezhetnénk a balatonboglári temetődombot.

A rajta kialakított, és Szent Erzsébetről elnevezett park összeköti a legendás képzőművészeti tárlatoknak helyet adó két kápolnát, a Vöröset és a Kéket, melyekben már hosszú ideje nem tartanak istentiszteleti szertartásokat.

A temetődomb nyugati oldalában álló neogótikus stílusú Vörös kápolnát 1857-ben építtette az evangélikus felekezetű Bárány Pál, s ebben a sírkápolnában nyugszik felesége, gyermekei és jómaga. 1902-ben a Bárány-birtok anyai ágon átszállt gyulai Gaal Gastonra és családjára. Ekkor a kápolnát katolikus hit szerint átszentelték.

A Vörös kápolna előtti, levendula és rózsa bokrok övezte amfiteátrumban színházi előadásokat tartanak.

A szintén neogót stílusú Kék kápolnát az evangélikus Körmendy család építette 1856-ban, más források szerint 1891-ben. A régi temetőben lévő telken eredetileg egy családi kripta készült, erre építették rá a kápolnát.

A Kék kápolna és a feszület

Modern szobor a Dömötör Tamás, kertépítész-tervező, a Magyar Tájépítészek Szövetségének elnöke tervei alapján készült parkban, a Vörös és a Kék kápolna között.

A kápolnához közel vörös homokkő fallal jelzik a teljesen föld alá került 13. században épült templom romjait, középen az oltárt jelképező Árpád-kori kővel.

Mellette megpihenhetünk a hit, remény és szeretet padján.

A parkban, az egykori középkori temetőben szimbolikus sírhelyet kaptak a boglári díszpolgárok.

A plébániaudvarban áll a Szent Erzsébet dombormű, amely Petrás Mária keramikus alkotása.

A temetődombról pazar kilátás nyílik a településre,a  Balatonra és a tanúhegyekre.

Háttérben a Várdombon álló Gömbkilátó.


A cikkben szereplő fotók 2019. március 26-án készültek Balatonbogláron, a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni csak a www.csodalatosbalaton.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Summary
A balatonboglári Kék és Vörös kápolna a Temető-dombon
Article Name
A balatonboglári Kék és Vörös kápolna a Temető-dombon
Description
Vörös és Kék kápolna Balatonboglár – Balatonboglár emblematikus épületei, a Vörös és a Kék kápolna, hosszú ideje a képzőművészet templomai, ahol nyaranta fantasztikus tárlatok tekinthetők meg.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!