Balaton
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának előrejelzése, valamint a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság álláspontja alapján a szervezők ismét a halasztás mellett döntöttek. Indoklásuk szerint a következő napokban a Balaton vizének hőmérséklete várhatóan tovább csökken.
A nevezések automatikusan érvényesek maradnak az új időpontra, így azoknak, akik augusztus 1-jén is részt tudnak venni az eseményen, nincs további teendőjük. Akiknek az új dátum nem megfelelő, visszaléphetnek a nevezéstől.
Ebben az esetben a nevezési díjat, valamint a megrendelt, de még át nem vett termékek – például a törölköző, az érembetét vagy a jótékonysági termék – árát teljes egészében visszatérítik arra a bankkártyára, amellyel a nevezés történt.
A visszalépések számától függően a szervezők mindhárom távra újranyithatják a nevezést. Ezek közé tartozik az 5,2 kilométeres, Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus táv, valamint a két rövidebb útvonal.
Amennyiben augusztus 1-jén megtartható a Balaton-átúszás, a felszabaduló helyekre legkorábban július 30-án, csütörtök délután nyílhat meg ismét a jelentkezés. A nevezés a létszámlimit eléréséig, de legkésőbb július 31-én, péntek délutánig lesz elérhető.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!