Balaton
Balatonföldvár és Balatonszemes szomszédságában, közvetlenül a tó partján terül el, jó közlekedési kapcsolatokkal: áthalad rajta a 7-es főút és a Balaton déli partján futó vasútvonal, így könnyen megközelíthető autóval és vonattal is.
Neve összefonódott a magyar költészet egyik legnagyobb alakjával, József Attilával, ugyanakkor múltja, fejlődése és a tóparti élet gazdag hagyományai is különlegessé teszik.
A terület már az újkőkorszak korában is lakott volt, és valamennyi korszakból maradtak fenn régészeti leletek. Első írásos említése 1082-ből származik Zarrosozow alakban, bár ekkor a falu a maitól 1 km-rel délebbre feküdt. A középkorban a tihanyi apátságnak és a veszprémi káptalannak is voltak birtokai itt. A török korban többször is szinte teljesen elnéptelenedett. Szárszó a Rákóczi-szabadságharc után költözött mai helyére, ahol az 1715-ös összeírás 16 magyar jobbágycsaládot talált. A falu 1733-tól a Hunyady család birtoka lett. 1743-ban megkezdődött a katolikus iskolai oktatás, 1800-ban a reformátusé. 1843-ban épült fel a klasszicizáló stílusú református templom. A 19. században a Déli Vasút megépítése (1861) és a balatoni fürdőkultúra fellendülése nyomán gyors fejlődés indult meg: villák, nyaralók épültek, Szárszó a balatoni üdülőélet fontos helyszíne lett.
A település nevének eredetéről több elmélet született. Egyesek szerint az 1082-ben említett „szárazaszó” (száraz völgy) szóból származik, de Bakay Kornél régész professzor rámutatott, hogy az „aszó” nemcsak kiszáradó völgyet, hanem időszakos vízfolyást is jelenthet, így a „száraz völgy” értelmezés nyelvileg megalapozatlan. Más elméletek a „szár” szót türk eredetűnek tartják, jelentése: fehér. Ez kapcsolódik a Szár-nemzetséghez, amely a legendák szerint a Koppány-örökség része. A szomszédos Szóládon létrehozott Szkíta Golgota is ezt a hagyományt erősíti.
József Attila 1937 novemberében nővéreihez érkezett Szárszóra, az egykori Horváth-panzióba. Itt írta utolsó verseit, köztük a „Talán eltűnök hirtelen…” című költeményt. December 3-án este a szárszói vasútállomáson tragikus körülmények között elhunyt. Először a helyi temetőben temették el, majd 1942-ben Budapestre, a Kerepesi temetőbe vitték. Az egykori panzióban 1955-ben nyílt kiállítás, mely 1972-től hivatalosan is József Attila Emlékmúzeumként működik.