A Balaton új kilátói, melyeket feltétlenül keress fel a lombhullás évszakában is

A Balaton környéke igazán elkényezteti a kirándulókat megannyi túraútvonalával, tanösvényével, no és kilátójával.

Többnyire már hűvös, sőt, borús reggelre ébredünk, sejtelmes fátyol is boríthatja a tájat, de ahogy az első napsugarak szétoszlatják a ködfelhőt a nem megrögzött túrázókat is a természetbe csábítja a vörösre, rozsdabarnára változott lombkoronák alatti séta, az avar nyugtató zizegése.

Az aranyló ősz festette növényzet mesés hátteret nyújt a Balatonnak, melynek partja bővelkedik kilátókból, ahonnan pazar panoráma nyílik a nagy tóra, a környékre. És az már csak hab a tortán, hogy a messzelátók megközelítése is számos csodát rejteget.

Most olyan kilátókat gyűjtöttünk csokorba, melyek az utóbbi hónapokban nyíltak meg az érdeklődők előtt.

Balatonlelle

A Balatonlellén, pontosan a Kishegyen fekvő Parkerdőben épített kilátó valójában nem egy torony, hanem egy kilátóterasz. A 20 négyzetméteres, fából készült panorámateraszról ennek ellenére mesés kép tárul elénk, Tihanytól egészen Badacsonyig elláthatunk, sőt remek rálátás nyílik a déli part magaslati pontjaira és településeire is.

Balatonberény

Balatonberényben, a szőlőhegyen vezet át a Hamvas Béla túraút, amely a Bokros-hegyen vezet át. S hogy miért épp az íróról kapta nevét? A válasz egyszerű: Hamvas Bélát a berényi szőlőhegy ihlette meg egyik legismertebb művének, A bor filozófiájának megírására. A túraútról, illetve a nemrég állított fa kilátóról mesés panoráma nyílik a tanúhegyekre, a Balaton nyugati medencéjére és a végtelennek tűnő Balatonra.

fotó: Anna Valent | Csodálatos Balaton

fotó: Anna Valent | Csodálatos Balaton

Szántód

A Szántód melletti erdőben állították a Molyhos tölgy pihenőterasznak keresztelt kilátóteraszt, amely a lellei “testvéréhez” hasonkóan nem torony, hanem terasz. A könnyen megközelíthető kilátópontról pazar, 180 fokos panoráma tárul elénk a Badacsonytól egészen Alsóörsig.

Nemesvita

A nemesvitai kiserdő karéjában, a Tücsokdombra emelték azt a hét pihenőszintes, több mint 22 méter magas kilátót, ahonnan pazar körpanorámában gyönyörködhetünk. Északról a Bakony vonulata látszik, tiszta időben a Somló is feltűnik. Keletre a Tapolcai-medence tárul elénk, délen szélesen terül el a Balaton, a Szigligeti-öböllel, a túlsó parton Fonyóddal, és a Somogyi-dombággal. Nyugaton a Keszthelyi hegység zárja a képet.

Nagyvázsony

Feltehetően a II. világháború idején német katonák építették azt az egykori tüzérségi megfigyelőtornyot, melyet idén újítottak fel: új tetőszerkezetet, biztonságos védőkorlátokat, és acél lépcsőszerkezeteket kapott, valamint megújultak torony külső és belső falfelületei is. A legfelső szint 20 méter magasan van, ahonnan tágas körpanorámát élvezhetünk a Veszprém-Nagyvázsonyi-medencére.

fotó: Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

fotó: Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

Révfülöp

Révfülöp “régi-új” kilátója a Fülöp-hegyi, amely júliustól látogatható ismét. Révfülöp ikonikus építményébe 2020 telén csapott egy villám, melynek következtében a kilátó faszerkezete szinte teljes mértékben leégett. A szomorú esemény után azonnal nekiálltak az újjáépítésnek, így az idei nyár közepétől ismét megcsodálhatjuk a mesés balatoni panorámát.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!