A Balaton-felvidék egyedül álló tanúhegye, a Somló
Neve, az elbeszélések szerint, onnan ered, hogy a régmúltban som borította. Mára a tetejét tölgyesek, közepét és alját szőlősorok uralják.
A Balaton-felvidék tanúhegyeinek egyik legszebbje a mintegy 4 millió éves Somló-hegy. A jellegzetes bazalt-vulkanikus tanúhegy felszínének lepusztulása többnyire a szél munkája: a Pannon-tenger megszáradt üledékét felkapva hatalmas felhőkben szállította dél felé, egyre jobban letarolva az eredeti felszínt, de a megkeményedett lávával, bazalttal nem bírt. A hegy bazaltjának jellegzetessége, hogy a levegőn hamar elváltozik, fehér foltok jelennek meg rajta, és törmelékessé válik, ezért nem igazán alkalmas építőanyagnak, így a Somlón nem éktelenkednek elhagyott kőbányák sebei.
A bazaltorgonák
Azonban a természetes módon aprózódó és kémiailag is széteső, talajképző bazalt a növények számára létfontosságú elemeket biztosít, többek között ez az alapanyag adja a somlói borok különleges zamatát.
Magyarország legkisebb borvidéke a Somlói, de már a római korban is termeltek itt szőlőt.
A Somló-hegy tetején, 432 méter magasságban emelkedik a Szent István-kilátó.
Az építményt 1938-ban helyi vörös, likacsos szerkezetű, salakos bazaltból emelték. A négyszintes toronyból tiszta időben mintegy 50 települést láthatunk, a távolban felcsillanhat a Balaton víztükre és kivehetők az Alpokalja vonulatai is.
A hegytető másik gyöngyszeme a messziről is jól látszó Szent István kereszt, és a tövében álló szobor.
A kilátótól jól látszik az északi mellékcsúcson álló somlói vár, amely a Dunántúl talán leghangulatosabb várromja.
A vár első, máig fennmaradt okleveles említése 1352-re datálódik. Rengeteg tulajdonosa volt, például a rettegett Csóron család, mely agyon sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Birtokosa volt Bakócz Tamás egri püspök is, ekkor élte a vár a fénykorát. A legérdekesebb, legregényesebb tulajdonosa Liszthy László irodalmár, rablólovag volt, kit gaztetteiért a bécsi törvényszék lefejeztetett. Utolsó katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban játszotta, amikor a Dunántúlt időlegesen megszálló felkelők hadianyag raktárául szolgált. Később sorsára hagyták, épületeinek köveit a könyörtelen időjárás viszontagságai mellett az 1820-ban létesített dobai kastély munkálataihoz hordták el jelentősebb mértékben.
A vár jellegzetessége a kilencszög alakú csonka gúla formájú konyhakürtő.