Ódörögd ma néhány házas külterülete Zalahalápnak, ahol a középkorban egy Tótdörögd nevű település állt.

Ódörögd legrégibb említése egy 1238-ból fennmaradt oklevélből való, Tót-Dörögd formában. Egyháza a Szent Üdvözítő tiszteletére épült (Zala Vármegyei Oklevéltár, 1886/90). A török hódoltság idején mindenestől elenyészett, hűlt helyét sem ismerjük.

A 19. század közepén Deák-pusztának nevezték a birtokot, a zalai Deák és Hertelendy családok számos környékbeli javainak egyikeként. A ma már csak néhány lelakott házból és rozsdatemetővé lett gazdasági udvarból álló egykori uradalmi majortól északnyugatra, sűrű tölgyes-fenyves erdővel övezett tisztáson pillanthatjuk meg a tornyos templomot.

A romjaiban is méltóságot mutató, félig-meddig tört kőből, nagyobb részt téglából készült épület gótikára hajazó nyolcszögletű tornya felébreszt a szemlélőben némi középkorérzést. Alatta az újkori bejárat és a barokk ablakok látványa, valamint az épület tájolása azonban gyors és egyértelmű választ ad a kérdésre: az apszis keletnek tájolása az ókori keresztény építészet korszakától a 17. századig a liturgia szent kötelessége volt. Így hát kizárja a középkori keltezést a toronyhoz nyugati irányból csatlakozó hajó, végében a (beomlott kripta fölötti) szentéllyel.

A keleti irányba néző oromzatos homlokfal fölé kilépő, finoman sarkallt, kétszintes tornyocska, lépcsős támasztékával és arányos párkányzatával, a Sopronban és környékén látható korai csúcsíves stílusú rokonemlékeket másolja, amíg az alatta levő, jól szabott barokk portálé a románkori vasi, zalai és kisalföldi falusi egyházak bejáratait idézi. Az egész mégiscsak a 18. századi “uradalmi téglaműves mesteriskoláinak” jól sikerült romantikamutatványa, bő százesztendős késéssel.