2020-ban is megrendezik Balatonfüreden a Borheteket

A város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválját augusztus 7-30. között rendezik meg a Tagore sétányon.

A koronavírus-járvány miatt sokáig kétséges volt, hogy megrendezhető-e a fesztivál. Mivel nem zenés-táncos programról van szó, így a bejelentett friss szabályozások értelmében nincs akadálya a rendezvény megtartásának.

Az augusztus 20-ai tűzijáték viszont idén elmarad és a Borhetekhez kapcsolódó kulturális rendezvények száma is a szokásosnál jóval kevesebb lesz.

Huszonöt borász kínálja majd a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is, ezúttal a Szabó és Fia Borpince.

A Borhetek megnyitóját augusztus 7-én, pénteken, este hét órakor tartják. Csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel. A borászok mellett három pecsenyesütő, négy pálinkás és 15 kereskedő árulja majd a portékáit.

A Borheteken csak palackozott borok kínálhatók.

A rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.

Az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok nagy kedvencek, valószínűleg az idei fesztivál slágertermékei lesznek, de minden gazda kínál rozét is, ezek azonban egyre testesebb borok. A fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd.

Idén sincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 400 forinttól akár 600-700 forintba is kerülhet.

A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva. Egyedi készítésű, három decis kristálypoharakból lehet inni a bort, amelynek különlegessége, hogy minden pohár talpában dombornyomással szerepel a Balatonfüred felirat – olvasható Balatonfüred honlapján.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!