A Szent Mihály-domb és a kápolnája téli naplementében

Vonyarcvashegy kétezer lakosú település a keszthelyi járásban, a 71-es főút és a vasútvonal, valamint a Balaton-part közötti területen, keleti szomszédja Balatongyörök.

A 136 méteres Szent Mihály domb érdekessége, hogy valaha sziget volt. A rajta álló Szent Mihály kápolna az ország egyetlen halászkápolnája.

1241–1242. évi tatárjárást követően a dombtetőn épült egy kisebb váracska.

1543-ban említik először egy levélben, amikor Mezőlaky Ferenc feleségül vette ákosházi Sárkány Margitot. Egy 16. századi keszthelyi térképen Daruvár néven látható a vár. Az erődítményt később lerombolták, de szerencsére a kápolnája nem semmisült meg.

Egy legenda

1729-ben 40 halász rekedt egy jégtábla tetején, a tó közepe felé sodródva. A halászok fogadalmat tettek, ha megmenekülnek, kápolnát emelnek a dombon. A szél egy idő után megfordult, és partra segítette őket. A mese és a valóság összekeveredik: valószínű, hogy csak átépítésről, nem pedig új kápolna építéséről lehetett szó, hiszen több mint száz éve állt már ott kápolna.

A Szent Mihály-dombhoz vezető autóút egy helyen keresztezi a vasúti pályát. A domb aljától kicsit meredek, kacskaringós betonjárda vezet fel a kápolnáig.

A fenyőligetes tetőről lenyűgöző látványt kínál a CsodálatosBalaton

A kápolna ma is templomként üzemel.

A templomdombról a szemünk elé táruló látvány mesés, kelet felé tekintve láthatjuk a Badacsonyt is.

Ezt a varázslatos kápolnát kevesen ismerik.

Mi azt javasoljuk: aki megteheti, mindenképpen látogasson el ide.


A cikkben szereplő fotók 2019. január 18-én készültek Vonyarcvashegyen, a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni csak a www.csodalatosbalaton.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!