Az idilli Szent Mihály-domb Vonyarcvashegyen

Nem messze a nyüzsgéstől a nyugalom, a béke és a harmónia vár ránk a település fölé magasodó Szent-Mihály dombon, ahova nem csak nyáron érdemes ellátogatni.

Mendemondák sora szövődik a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombhoz, amely valaha a Balaton egy szigete volt. A 136 méter magas dolomitképződményen a XIII. században kis vár állt, amely a történelem viharában a kis kápolnát kivéve szinte teljesen megsemmisült.

Autóval könnyen megközelíthető, a 71-es útról letérve a domb alján levő parkolóig, pihenőhelyig aszfaltozott út vezet.

Mivel a Balatoni bringakörút a Szent Mihály-domb mellett halad el, így két keréken, vagy gyalogosan is elérhető.

A kerékpárúton a Balaton Szupermaraton versenyzői teljesítették a mai napi, Fonyód–Szigliget etapot.

Magyarország egyetlen épen maradt halászkápolnájához a Tóvölgyi László sétány vezet, melynek névadója a település volt plébánosa.

Az aszfaltozott sétány folyamatosan emelkedik, jó erőben levő apukák akár a babakocsit is fel tudják tolni.

A kápolnához közelítve haladunk el a 40 halász emlékhely mellett. A néphit szerint ugyanis a kápolnát az a 40 halász építtette 1729-ben, akik szerencsésen megmenekültek egy pusztító balatoni viharból.

Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész domborműve, mely a halászlegendát ábrázolja.

Már csak néhány lépés és felérünk a dombtetőn álló Szent Mihály-kápolnához, illetve a mögötte levő pihenőhöz.

Itt helyezték el dr. Gárdos Sándor keszthelyi orvos emlékkövét, aki a Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció orvosaként vett részt a Csomolungma meghódításán és ott ragadta el a halál.

A kápolna  június 15-től október 2-ig, Szent Mihály napjáig látogatható.

A halászkápolna előtt álló fából faragott, a golgotai történéseket megörökítő szoborcsoport.

Gyönyörű kilátás nyílik a dombtetőről.

A kápolna körüli sírkert az 1950-es évekig a vashegyiek temetkezési helye volt.

A cikkben szereplő fotók 2019. március 22-én készültek Vonyarcvashegyen, a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni csak a www.csodalatosbalaton.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Summary
Az idilli Szent Mihály-domb Vonyarcvashegyen
Article Name
Az idilli Szent Mihály-domb Vonyarcvashegyen
Description
Szent Mihály dom kápolna – Vonyarcvashegy színvonalas programjaival, fantasztikus strandjával és pezsgő nyári estéivel lopta be magát a turisták szivébe.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!