A Queen Fesztiválon avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-mellszobrát Balatonszemesen

Balatonszemesen kap állandó emlékhelyet Freddie Mercury. Július 25-én a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első, a szervezők tájékoztatása szerint pedig a világ harmadik köztéri Freddie Mercury-szobrát.

A mellszobor elkészítését a Queen Baráti Kör Kulturális Egyesület kezdeményezte, a terv Balatonszemes önkormányzatának együttműködésével valósult meg. Az alkotás elhelyezését a Sony Music menedzsmentje is hivatalosan jóváhagyta.

A szobrot Kocsis András Sándor szobrászművész készítette. A szervezők az alkotói folyamatot is végigkísérték, hogy minél hitelesebb portré szülessen Freddie Mercuryról.

Gyarmati Arnold, a Queen Baráti Kör Kulturális Egyesület elnöke elmondta, hogy a megvalósítást többéves előkészítő munka és számos egyeztetés előzte meg.

„2019-ben indultunk neki ennek a történetnek. Más helyszínen is próbálkoztunk, de végül Balatonszemesen talált otthonra az elképzelés. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy itt már több mint harminc éve él a Queen-közösség” – emelte ki.

Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere szerint az új emlékhely jelentősége túlmutat egy köztéri alkotás felavatásán. A település olyan kulturális és turisztikai kezdeményezéseknek szeretne helyet adni, amelyek máshol nem találhatók meg, és hosszabb távon is erősíthetik a község vonzerejét.

„A divatot teremteni kell, nem követni. Érdemes olyan dolgokba belevágni, amelyek más balatoni településeken nem találhatók meg” – fogalmazott a polgármester.

Mint mondta, Freddie Mercury világhírű előadó volt, akinek emlékhelye külföldről is vonzhat látogatókat a településre.

fotó: Balatonszemes

„Egy világnagyságról beszélünk, egy olyan zenei ikonról, aki letette a névjegyét a világ minden pontján. Biztos vagyok benne, hogy a szobor helyszíne zarándokhellyé válik, és a világ számos országából érkeznek majd hozzánk olyan látogatók, akik szeretnék felkeresni ezt az emlékhelyet.”

Iváncsics Zsolt hozzátette, hogy a mellszobor elkészítése nem került pénzébe az önkormányzatnak, a település ugyanakkor támogatta a kezdeményezést.

A Freddie Mercury-mellszobrot 2026. július 25-én, szombaton 19 órakor avatják fel a balatonszemesi Zenepavilonnál. Az eseményen részt vesz Peter Freestone, Freddie Mercury egykori személyi asszisztense is. A szoboravatás a július 22. és 26. között megrendezett XXXIII. Queen Fesztivál programjához kapcsolódik.

JEGYVASARLAS.HU – koncertek, fesztiválok, kulturális és szórakoztató programok, helyszínek

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!