A kék ezer árnyalatában pompázó Balaton

A kék az ég színe, így örökösen kíséri életünk napjait.

Számtalan árnyalatával megnyugtatja a szívdobogást, mérsékli a légzési ritmust, nyugtatóan hat, szellemi tevékenységre, koncentrálásra ösztönöz, de a békesség és a pihenés színeként is jellemzik.

Ha meg kellene fogalmazni, hogy milyen a Balaton kékje, nehéz helyzetünk lenne. Van, hogy tengerkék színt ölt, néha azúrkék, vagy épp zöldes, barnás árnyalatban tetszeleg. Mindez függ a napszaktól, a helyszíntől, vagy épp az időjárástól. Cholnoky Jenő földrajztudós, író így írt erről Balaton című művében: “A természetben előforduló, lehető legtisztább víz színe igen vastag rétegben kék. Ha a víz nem egészen tiszta, áttetsző akkor nem kék, hanem zöldeskék színűnek látszik, vastag rétegen át nézve”.

Nem is bonyolódunk éppen ezért a balatoni kék pontos meghatározásába, helyette megmutatjuk, hogy Fonyódról nézve a kék milyen árnyalatát öltötte magára a magyar tenger október közepén.

A fotókat Valent Anna töltötte fel a CsodalatosBalaton.hu hivatalos Facebook-csoportjába.

fotó © Valent Anna | Csodálatos Balaton

Fonyód a Csodálatos Balaton egyik legszebb panorámáját nyújtó települése.

Minden évszakban, sőt, minden napszakban más-más orcáját mutatja a Balaton, és a túlparton emelkedő tanúhegyek, Badacsony, a Gulács, a Szent György-hegy, a Csobánc látványa.

fotó © Valent Anna | Csodálatos Balaton

Tudtad, hogy a bagoly az egyetlen madár, amely látja a kék színt?

fotó © Valent Anna | Csodálatos Balaton

És azt, hogy a szúnyogok kétszer olyan jobban vonzódnak a kékhez, mint bármely más színhez?

fotó © Valent Anna | Csodálatos Balaton

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!