Balaton
Pereméről tágas panoráma nyílik a Balaton keleti medencéjére, tiszta időben a Tihanyi-félsziget vonulataira és a túlpart dombjaira is.
A főváros felől érkezők közül sokan Balatonkenesénél pillantják meg először a Balaton csillogó víztükrét. A szőlőhegyekkel tagolt tájban fekvő település fölött a Soós-hegy természetes kilátópontként kíséri ezt az élményt.
A Soós-hegy anyagát döntően lösz alkotja, amely a jégkorszak idején, szél által felhalmozott finom szemcséjű üledékből jött létre. A laza szerkezetű kőzet könnyen erodálódik, ennek következtében a hegy oldalában meredek löszfalak és omlásos szakaszok is megfigyelhetők. Ezek a formák a Balaton keleti partvidékének jellegzetes földtani elemei közé tartoznak.
A lösz jó víz- és tápanyag-megkötő képessége miatt a terület évszázadokon át kedvezett a mezőgazdasági művelésnek. A környéken elsősorban szőlő- és gyümölcstermesztés folyt, amelynek nyomai ma is felfedezhetők a domborzatban és a tájszerkezetben, még ha a Soós-hegyen ma már nem is jellemzőek a nagyobb ültetvények.
Kenese – Knésa néven – a 10. század végéről származó, görög nyelvű adománylevélben is szerepel, amelyet a kutatás Géza fejedelem korához köt. A település mai névalakja pedig mintegy 700 éves múltra tekint vissza. Az ősi település nem közvetlenül a Balaton partjára, hanem attól kissé távolabb, nagyjából 500 méterre alakult ki.
A Balaton vízmozgása az idők során beszabdalt a mezőföldi fennsík peremébe, völgyeket és dombhátakat formálva. A völgyek találkozásánál jött létre a település magja, míg a magasabb peremeken – így a Soós-hegy térségében is – jól kirajzolódik a táj természetes tagoltsága. Balatonkenese határához ma több mint 10 kilométer hosszú partszakasz tartozik, a város közelében pedig a vasútvonal és a 71-es főút mentén markáns magas partfal húzódik, amelynek legmagasabb pontjai megközelítik a 200 méteres tengerszint feletti magasságot.
A magaslatot korábban Partfőnek nevezték. Tetején 1927 óta áll a Soós Lajos költő emlékére emelt obeliszk, amely fontos helyi emlékhely. Ettől az időszaktól kezdve vált általánossá a Soós-hegy elnevezés, amely ma már elválaszthatatlan Balatonkenese panorámájától.
A Soós-hegy pereméről feltáruló látvány a Balaton keleti medencéjének egyik legszebb nézőpontja. Innen a tó szélesebbnek, nyugodtabbnak hat, mint a közvetlen partszakaszokról szemlélve. A világos színű löszfalak kontrasztja a Balaton kékeszöld árnyalataival és a környező dombvidékkel különösen kora tavasszal és ősszel érvényesül.
A panorámát tovább gazdagítja a Soós-hegyi kilátó, amelyet egy adótorony köré építettek. A kilátóból a tó mellett Balatonkenese településszerkezete és a keleti part domborzata is jól áttekinthető.
A domb növényzete a száraz, meleg löszös területekre jellemző. Gyepes felszínek, bokros-cserjés foltok és kisebb ligetes részek váltják egymást. Tavasszal és kora nyáron számos vadvirág, fűféle és pillangós növény jelenik meg, amelyek fontos élőhelyet biztosítanak a rovarvilág számára.
Az állatvilágot főként kisebb termetű fajok képviselik: gyíkok, énekesmadarak és rágcsálók rendszeresen előfordulnak. A nyílt és bokros területek mozaikos szerkezete kedvez a biodiverzitás fennmaradásának.
A Soós-hegy nem kiépített turisztikai attrakció, ami sokak számára éppen a legnagyobb vonzereje. Nincsenek látogatóközpontok vagy nagy infrastruktúra, a hangsúly a természetes környezeten van. A terület könnyű sétákra, rövidebb kirándulásokra alkalmas, különösebb felkészültség nélkül is bejárható.
Közelsége miatt a helyiek gyakran választják mindennapi sétákhoz, míg az idelátogatók számára jó lehetőséget kínál arra, hogy a Balaton egy csendesebb, tájközpontú arcát fedezzék fel.