Szüreti vigasságok 2019, Gyenesdiás

Gyenesdiás, Első Balatoni Hal-és Termelői Piac, Madách utca, Magyarország

2019. szeptember 7-én rendezik meg Gyenesdiáson a Szüreti vigasságok programot, melynek fő helyszíne az Első Balatoni Hal- és Termelői Piac.

A hagyományos programban ismét szerepel a szüreti menet, amely a szokásos helyről – a körforgalom melletti préstől – indul a menet 15 órakor.
A gyülekező alatt itt, a régi présnél mustot, bort, pogácsát kínálunk.

A menet megérkezését követően – a piaci rendezvénysátornál – késő estig műsorok szórakoztatják az érdeklődőket, közben finom ételeket kóstolhatnak – az ilyenkor szokásos birkagulyást, töltött káposztát az önkéntesek kínálásában, illetve minden a piacon kapható finomság a vásárlók rendelkezésére áll és lehet helyben préselt mustot is kortyolgatni.

Program:
14.30-tól gyülekező a körforgalomnál felállított présnél
15.10 perckor indul a szüreti menet

A termelői piacnál felállított rendezvénysátornál
15.30-tól a Zalai Balaton-part fúvósegyüttes koncertje
16 órától, a menet megérkezését követően – Kisbíró – bíró – polgármester köszöntője, majd folklórműsorok helyi csoportjaink közreműködésével – fellépnek általános és művészeti iskolások, helyi művészeti csoportok – Gyenesdiási Népdalkör, Gyenesdiási Dalárda, Ifjú Muzsikusok, Gyenesi Négyes, Gyenes Néptánc együttes, a Re Folk népzenei együttes.
20 órától Hertelendy Attila és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei közreműködésével: operett-,sláger- és retro dalest
21 órától 24 óráig a Lobo Latino – latin zene – retro – slágerek tánczenés estje

Gyenesdiás, Első Balatoni Hal-és Termelői Piac, Madách utca, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!