Új víziturisztikai megállóhelyet adtak át Siófokon

A létesítmény megvalósításához az Európai Unió 188,6 millió, a Nemzeti Sportközpontok 26,7 millió forinttal járult hozzá.

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át 2020 július 27-én, hétfőn Siófokon.

Az egyik szabadstrand melletti területen megvalósult beruházás részeként vadonatúj

csónakházat, öltözőket, vizesblokkokat, továbbá számos eszközt – túra-, illetve sit-on top kajakokat, surf skiket, sárkányhajókat, lapátokat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS modulokat és más kiegészítőket

– adtak át, amelyeket a helyi sportoló fiatalok azonnal kipróbálhattak.

Az ünnepélyes átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul kitűző uniós projekt segíti a sportvezetés céljainak elérését, hogy mindenki sportoljon. Ez a megállóhely gyönyörű helyen létesült, vízisportolási lehetőséggel kiegészítve a már meglévő balatoni futó és kerékpározási lehetőségeket – tette hozzá.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a szövetség az elmúlt 4-5 évben már több kajak-kenu pont kiépítésében közreműködött az országban, amely programmal nemcsak az élsportolókat, hanem mindenkit kiszolgálva igyekeznek az uniós forrásokat “termőre fordítani”. Kiemelte, hogy ebben a projektben a fejlesztő Nemzeti Sportközpontok és a szakmaiságot adó MKKSZ együttműködése jól vizsgázott.

fotó © BJMOKK

“A siófoki vízitúra-megállóhely példaértékű, professzionális munka, amelynek minden elemére az átgondolt szakmaiság jellemző” – fogalmazott. Az átadón a résztvevőket, köztük helyi sportolókat, kajakozókat is arra bíztatta, hogy nevezzenek az augusztus 16-án sorra kerülő Balaton-átevezésre.
Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a siófoki helyszín alkalmas a tengeri szakágak felkészítésére is. Az ünnepségen részt vett Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos is.

A Balaton víziturizmusának komplex fejlesztése című projekt keretében tavaly óta hét vízitúra-megállóhely (Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) újult meg, illetve létesült 659,2 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással. Fontos elv volt, hogy

a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző közlekedési módok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Kiss József, a projekt sajtófelelőse elmondta, a siófoki vízitúra-állomás a jövő héttől lesz nyitva, a szolgáltatások árait most dolgozzák ki. A balatoni projekt hivatalos zárása a koronavírus-járvány miatt később lesz, de valójában már a többi balatoni kajak-kenu pont is megnyitott. Mivel más-más az üzemeltető, ezért eltérőek lehetnek a szolgáltatások, illetve kölcsönzési árak – tette hozzá.

A Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület tagjai kipróbálják a sporteszközöket a Balatonban az újonnan átadott siófoki vízitúra-megállóhelynél, a Deák Ferenc sétánynál 2020. július 27-én. Fotó © Varga György | MTI

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!