Érdekel, hogy melyik a Balaton legjobb kávéja és koktélja?

Egy kávé sokféle lehet: gőzölgő, forró, tejhabbal művészien díszített, vagy akár hűsítően üdítő. De egy biztos, kávézás közben barátságok, szerelmek, üzletek és jó gondolatok születhetnek. S hogy milyen a legjobb balatoni kávé? Ez nemsokára kiderül!


Gyenesdiáson, A Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkertben, a Nyitott Balaton programsorozat részeként rendezik meg a III. Balatoni Barista és Koktél Bajnokságot, ahol nem csak a vendéglátásban dolgozó szakemberek, hanem minden érdeklődő  elcsodálkozhat a díszes feketelevesek és frissítő koktélok készítésének rejtelmein.


Somogyi Zoltán Max ötletgazdától megtudtuk: tíz órától a baristáké lesz a főszerep. Minden versenyzőnek negyed óra alatt kell elkészíteni és a zsűrinek felszolgálni négy adag espresso kávét, négy adag cappuccinót és négy adag saját készítésű kávéitalt.

Utóbbiak közül a legkreatívabb lesz az idei év Balaton kávéja, melyet a régió több kávézójában, cukrászdájában és éttermében kínálnak majd. A versenyen pedig összteljesítménye alapján megválasztják a Balaton Barista Bajnokát is.


13.30-tól pedig – miután kellőképpen felélénkült mindenki, hiszen a közönség is kóstolhatja az ízletes és díszes kávékat – a verseny második részében tovább fokozódik a hangulat és egyre színesebb lesz a látvány is. A versenyzők saját maguk által kitalált alkoholos vagy alkoholmentes italokat készítenek és kínálnak a zsűrinek és a jelenlevőknek.

A nap végére így az is kiderül, melyik kreatív ital lesz idén a Balaton Koktélja.


Mindkét versenyszámban fontos szempont lesz az értékelés során, hogy a kávé és a koktél kötődjön a Balatonhoz, a balatoni életérzéshez. A Balatoni Barista és Koktél Bajnokság célja a kávézási és a koktélfogyasztási kultúra erősítése, a minőségi kávézás, italfogyasztás élénkítése.

A versenyzők nevezési díj nélkül vehetnek részt a megmérettetésen és a közönség számára is ingyenes a belépés a 10–16 óra között zajló rendezvényre.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!