Tavaszra megújul a Széchényi-kastély Balatonfüreden

A tavaly januárban megkezdett, 417 millió forint támogatásból megvalósuló beruházás 2020 március végéig fejeződik be.

A fejlesztésnek köszönhetően rekonstruálják a központi kastély épületet, újjáépítik a tetőt, kiépítik a villámvédelmet és elvezetik a csapadékvizet.

Az épületben új válaszfalakat alakítanak ki, nyílászárókat cserélnek és felújítják a vizesblokkokat. A tantermekben kicserélik a bútorzatot, interaktív táblák és laptopok segítik majd az oktatást, új röplabdapályát és 80 kerékpár elhelyezésére alkalmas tárolót is kialakítanak.

A kastélyt 1782-ben Széchényi Ferenc építtette. Fia, István is sokszor megfordult a kastélyban. Érett férfi korában is nyaralhatott benne, amit az is bizonyít, hogy 1835-ben még saját fürdőházat terveztetett és építtetett a tóparton. Valószínű, hogy 1849 után, amikor már a nagycenki kastélyában, Sopronban és Bécsben tartózkodott, került más kezére a kastély. A villa további tulajdonosairól csak feltevések vannak.

Az akkor divatos barokk stílusban épült kastély, 1870-ben szeretetház (gyermeknevelde) lett 1932-ig. 1935 Szőlészeti és Borászati Szakiskola kezdte meg működését az épületben. Az 1871. évi átépítés során jelentős változásokon ment keresztül; stílusjegyei egyre inkább az eklektika hatásait tükrözték, ekkor épült az erkélye is.

A két tartóoszlopot alsóőrsi, vagy almádi permi vörös homokkőből faragták ki, melyek az ugyancsak vöröskőből faragott, gerendákra fektetett téglalap alakú vöröskő lapokat tartja. Az erkély korlátja vasból készült, középen elöl egy kerek lappal, amelyet csak díszként alkalmaztak, felírás nyomai nem látható rajta.

A balatonfüredi Széchényi-kastély Jókai Mór Az arany ember című regényében Tímár Mihály kastélyának mintájául is szolgált.

Nézd ÉLŐben webkameráinkon a Balatont

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!