Május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját

1999 óta minden év május 24-én tartják az Európai Nemzeti Parkok Napját, felhívva így a figyelmet a védett területekre, és jelentőségükre.

A világon az első nemzeti park a Yellowstone, melyet 1872-ben hoztak létre. Európában 1909. május 24-én alakultak meg az első nemzeti parkok, ennek emlékére tartjuk minden év május 24-én az Európai Nemzeti Parkok Napját.

Mitől Nemzeti Park a nemzeti park?

A Természetvédelmi Világszövetség meghatározása szerint olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen, és jövő generációi számára. Védendő mindenfajta ipari, mezőgazdasági hasznosítástól. Továbbá lehetőség nyílik rajta nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is.

A magyarországi nemzeti parkok

Hazánkban tíz csodálatos nemzeti park található, alapításuk időrendi sorrendjében első a Hortobágyi (1973), majd a Kiskunsági (1975), a Bükki (1977), az Aggteleki (1985), a Fertő-Hanság (1991), a Duna-Dráva (1996), a Körös-Maros (1997), a Balaton-felvidéki (1997), a Duna-Ipoly (1997), és az Őrségi Nemzeti Park (2002).

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Balaton északi partján, 1-15 kilométer szélességű sávban húzódik, 57 ezer hektár területe 6 korábbi tájvédelmi körzetet foglal magában: a Kis-Balatont, a Keszthelyi-hegységet, a Tapolcai-medencét, a Káli-medencét, a Pécselyi-medencét és a Tihanyi-félszigetet.

Tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált.

A nemzeti parkot részben lefedő, illetve azon túlnyúló Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzésének lehetőségét hivatottak biztosítani.

A Bakony-Balaton Geopark – melynek területe részben a nemzeti parkban található – az itt fellelhető földtani, természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását, társadalmi jelentőségük tudatosítását tűzi ki célul. A geopark 2012-ben vált teljes jogú tagjává az Európai Geopark Hálózatnak és egyúttal az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózatnak.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fő tevékenységei közé tartozik a természetmegőrzés, a tájvédelem, a természetvédelmi gazdálkodás, valamint a látogatóhelyek, a tanösvények, a túrák, a Balaton “hátországában” fellelhető  lenyűgöző természeti és kultúrtörténeti értékek megismerésében segít.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a következő programokkal és látogatóközpontokkal várja az érdeklődőket a világnaphoz kapcsolódóan:

  • Geotúra “Lovasról az ősember festészete nyomában”
  • Vezetett gyalogtúra a Tihanyi-félsziget középső részén
  • Kellemes séta és játékos foglalkozás Csopakon, a Pele-körúton.
  • Vezetett túra a Kis-Balatonon, a Diás-szigeten
  • Salföldi Major
  • Kápolnapusztai Bivalyrezervátum
  • Hegyestű Geológiai Bemutatóhely

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!