Kovács Szabolcs a Balatoni Turizmus Szövetség elnökségében

A héten tartotta közgyűlését a Balatoni Turizmus Szövetség Balatonföldváron. A közgyűlés egyhangú döntésének értelmében elnökségi taggá választották Kovács Szabolcsot.

A Balatoni Turizmus Szövetség közel kilenc éve alakult, legfontosabb célját akkor abban határozta meg, hogy legyen felelőse a Balaton turizmusának. Ma már számos eredményt tudhat magáénak a szervezet, kiemelt projektjük a Nyitott Balaton programsorozat, amelynek keretében évről-évre arra hívják fel a figyelmet, hogy a Balaton a nyári szezonon kívül is számos színvonalas programot kínál és nem csak egyévszakos desztináció.

Kovács Szabolcs kérdésünkre elmondta, óriási megtiszteltetés számára, hogy elnökségi tagként dolgozhat tovább a régió turizmusáért.

– A Balaton hazánk legkomplexebb turisztikai terméke, azért kell dolgoznunk, hogy ezt az elő és utószezonok vonatkozásában még inkább tudatosítsuk. Stratégiai termékként tekintek a Kis-Balatonra és a hozzá kapcsolódó attrakciókra és élményláncra ebben a munkában. A Kis-Balaton nem csak térségi, de régiós kitörési pont is lehet.

Fontosnak tartom továbbá, hogy ez az egyedülálló kínálat már az utazástervezés fázisában megjelenjen, konkrét, foglalható csomagok formájában. – fogalmazott a Balatoni Turizmus Szövetség újonnan megválasztott elnökségi tagja.

Kovács Szabolcs ez év februárjában vehette át az “Év TDM szakembere” díjat.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!