Elbűvölő drónfotókon Balatonföldvár egy őszi reggelen

A kelta korban épült földvárról kapta nevét Balatonföldvár, amely a 20. század elejére az arisztokraták kedvelt üdülőhelyévé vált.

A CsodálatosBalaton déli partjának egyik legszebb települése természeti adottságai és épített attrakciói miatt évről évre több vendéget vonz. Igazi családbarát hely, s nem csak a nyári strandszezonban.

A Balaton vize Balatonföldvárnál sekély, fokozatosan mélyül, így kisgyermekek számára ideális nyaralóhely. De az aktív kikapcsolódást, sportolást kedvelők számára is megannyi lehetőséget rejt a város.

A balatonföldvári magaspart hosszú időn át turisztikai szempontból kevésbé kihasznált része volt a városnak, majd 2016-ban megnyitotta kapuit a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó.

A Balatonhoz közel épített kilátóra 166 lépcsőfok vezet, de lifttel is fel lehet jutni.

Az 50 méteres magas parton álló 25 méteres kilátóból 75 méter magasból élvezhetjük a panorámát a Balatonon mindkét irányába: a 29 kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a 49 kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig.

További balatoni kilátók listája ITT!

Madártávlatból az áttetsző Balaton

Balatonföldvár egy viszonylag fiatal település, a 19. század végén a gróf Széchenyi-család alapította. A világháborúk között jelentősen fejlődött, 1948 után önálló község, majd 1992-ben város lett.

A Balaton déli partjának egy ékszerdoboza Balatonföldvár

A kilátóba a nyári szezonon kívül is érdemes ellátogatni, ahogy a város központjában levő tágas parkokba, sétányokra.


A cikkben szereplő fotók 2019. október 23-án készültek Balatonföldváron, a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni kizárólag a www.csodalatosbalaton.hu oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!