Átadták, és májusban kinyit a felújított 470 éves gyenesdiási vízimalom
A 470 éves épület kívül-belül megújult, a malomkerekét is rekonstruálták.
Átadták Gyenesdiás új turisztikai attrakcióját, a felújított Talabér-vízimalmot, melyben pékmúzeum kapott helyett, emellett az épület közösségi térként is funkcionál.
A gyenesdiási vízimalom 1551-től őrölte a messze környékről odaszállított gabonát is, melynek malomkerekét az 1940-es évekig a János-forrás, illetve forráscsoport vize hajtotta. Az akkori tulajdonosa, Osvald Gyula molnár alakította át robbanómotoros meghajtásúra. 1949-ben, az államosításkor azonban elvették tőle, és a malom, illetve berendezése pusztulni kezdett.
Az 1960-as évekig üresen álló épület egy ideig helytörténeti kiállításnak adott otthont, majd szolgálati lakásként funkcionált. Az akkori építkezések jelentős károkat okoztak az épületben, egyfajta kockaházzá alakították.
A pékmúzeumban tablók mutatják be a környéken egykor működő malomtípusokat, a lisztkészítés folyamatát és eszközeit valamint a kenyérsütést is. Egy 17 tonnás, 4 füstjáratos kemence is helyet kapott, amely akár 12 kenyér sütésére is alkalmas és a jövőben szeretetsütéseket is rendeznek majd.
A malomban helyet kapott egy herbárium is, ahol gyógynövény teázóval és gyógyfüves kincsekkel bűvölik el a betérőket, a kertben pedig egy fűszerkertet alakítottak ki.
A pékmúzeum és a herbárium májustól minden hétvégén 12-16 óra között, június elejétől szeptember végéig keddtől-vasárnapig 11 és 19 óra között, október elejétől december végéig pedig hétvégente lesz látogatható 11-től 15 óráig, belépődíj nélkül.
A Malom előtt, a fűszerkerthez kapcsolódik a “Gyógyító óriás”, melynek testrészeit az azt gyógyító-segítő gyógynövényekkel ültetnek be.
A malomtól indulva, a János-forrás mintegy 350 méter hosszú elfolyó árkát kísérő sétányon alakították ki a Forrás tanösvényt, mely 16 táblán mutatja be a helyi növény- és állatvilágot.
A malomkereket a János-forrás vize forgatja.
A sétány a Balatoni Bringakörútra vezeti a látogatókat, melyről a Balaton-part, a Gyenesdiási Piac és Rendezvénytér és a Keszthelyi-hegység egyaránt elérhető kerékpárral, vagy gyalogosan.
A vízimalom Gyenesdiás egyik kis zsákutcájában, a Malom utca 7. szám alatt található (GPS: 46.765499, 17.299972), amely autóval a 71-es főút felől közelíthető meg.
További információ: +36-30/395-2249