A fonyódi Széplátó továbbra sem látogatható, a helyreállítása ősszel indulhat

A 2011-ben épített impozáns építmény évente 30 ezer látogatót vonzott.

A Várhegy 231 méter magas csúcsára idősebb Lőrincz Ferenc Ybl-díjas tervező elképzelése alapján ifjabb Lőrincz Ferenc közreműködésével emelték a kilátót.

Ahogy arról a CsodalatosBalaton.hu is beszámolt 2020 májusában, életveszélyessé vált a Széplátó: a szakértői vélemények szerint a kivitelező kellő fakezelésének elmaradása miatt a gerendákba már beépítés előtt házi cincérek költözhettek, nedvességet beengedő lukakat hagyva maguk után, továbbá egy szintén kezdetektől a fagerendákban lévő, belülről korhadást indító gombafaj is kikezdte az építményt.

Hidvégi József polgármester lapunknak lapunknak elmondta, hogy a kívülről nehezen észlelhető probléma súlyosságára egy turistaként a kilátóban járó szakember hívta fel a város figyelmét, a gond a karbantartás során egyértelműen bizonyossá vált, és a város által megbízott igazságügyi szakértő is megerősítette az aggodalmakat.

Fonyód keresetet nyújtott be a bíróságnak, amelyben a kivitelezőtől kártérítést, valamint a helyreállítási munkálatok elvégzését éri. A kőalapzatú és fémtornyot is magába foglaló építmény fenyőből készült faszerkezetére még nem járt le a 10 év szavatossági idő.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!