800 db horgolt terítőből készítettek 5 méter magas karácsonyfát Balatonlellén

Balatonlellén a Civilek Lellei Közössége nyolcszáz horgolt négyzet alakú terítőből, öt méter magas karácsonyfát épített, amelyet a 2022. november 19-én adtak át a Béke téren.

Tavaly karácsonykor Mezőkovácsházán a Kovácsházi Kézműves Kör készített első alkalommal horgolt karácsonyfát 5 méter magas vázszerkezetre.

Szerte a világban, állítottak már karácsonyfát, olyat is, amelyen Swarowski-kristályok ékeskedtek. Meg olyat, amelyről kolbászok lógtak – cementből megformálva. A világ vélhetően legdrágább karácsonyfáját Münchenben állították fel korábban, ugyanis szaloncukor helyett egyunciás aranyérmék díszítették a fát. A nem létező karácsonyfa: bár látszott, mégsem létezett az Amszterdamban felállított fa, mivel hologrammal vetítették ki. Amerikában whiskeyshordóból és -ládákból csináltak karácsonyfát.

– Mindig igyekeztem észrevenni, ha valaki segítségre, akár lelki támaszra szorul. A segítő szakmából kerültem nyugdíjba, de azóta sem engedtem el azoknak a kezét, akik ma is számítanak rám. Ez éltet, ez tesz boldoggá – mondta el az ötletgazda Gyetvai Erika, aki a mintegy 30 tagot számláló horgoló-kötő csapatával a népi kézművesség hagyományait igyekszik ápolni és átörökíteni.

Az elmúlt időszak nem kedvezett az emberi kapcsolatoknak, ezért szerettem volna valamilyen formában összehozni egy olyan közösséget, amelyben minden generáció jelen van és egy közös célért dolgozik. Az interneten böngészve találtam rá a mezőkovácsháziak által készített horgolt karácsonyfára, és úgy gondoltam, hogy Balatonlellén is jól mutatna egy hasonló – hangsúlyozta az ötletgazda, aki már januárban szervezkedni kezdett, felkeresve azokat, akik tudnak horgolni a településen, és szívesen elkészítenének egy-egy motívumot.

Fából faragott csúcs és emléktábla

Horváth László fafaragó készített táblát a harminchat alkotó nevével, és egyedi, világító csúcsdíszt.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!