600 ezernél is többen vonatoztak a Balatonhoz és a tó körül júniusban

A vonattal biciklit szállítók száma idén is rohamosan nő.

A főszezon első hónapjában 630 ezren utaztak a Balatonhoz vagy onnan, illetve a balatoni állomások között. A jegyek mintegy 30 százalékát, 293 ezer darabot a MÁV alkalmazás vagy a megújult ELVIRA felületén keresztül váltottak. Nagy a sikere a vasúttárság egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72 napijegyének, ami idén már a Volánbusz tóparti járataira is érvényes Duó változatban is megvásárolható. Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a napijegy különböző változataiból.

fotó: MÁV

A már a Balatonhoz is elérhető Okosjegyből több mint 14 ezret váltottak, aminek közel 9 százaléka első osztályra szólt. Ezzel a jegytípussal Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás, Keszthelyig akár 1100 forintot is megtakarítva vele; Miskolcról, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből vagy Kecskemétről pedig akár 3299 forinttól el lehet jutni a Balatonhoz, Siófokra InterCity járattal.

Régóta várt, és az utasok körében azonnal megkedvelt fejlesztésnek köszönhetően, idén először emeletes, KISS motorvonatokkal is lehet utazni a Balaton déli partjához. A Dunakanyarból érkező Jégmadár vonatok szinte teltházzal közlekedtek, míg a szolnoki Napfürdő kihasználtsága a Balatonra közlekedő InterCity járatokéhoz hasonlóan alakult.

fotó: MÁV

Az Utasellátó étkezőkocsik kínálata a pénztárcabarát árazásnak is köszönhetően továbbra is kedvelt. A hétvégi napokon átlagosan 500 embernek szolgálták fel a finom ételeket.

A vonattal biciklit szállítók száma idén is rohamosan nő. A balatoni kerékpáros utasok számára, akik bármely balatoni állomásról indulnak vagy oda érkeznek, új típusú, olcsó, vonathoz kötött, Egyúti Balaton kerékpárjegyet vezetett be a MÁV-START. Országosan a kerékpárjegyekből, egy hónap alatt több mint 101 ezer jegy kelt el. A vasúton már bevált a bicikliszállítás, június 16-tól tesztjelleggel pedig a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magunkkal vihetjük a kétkerekűt.

A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikáció vagy a megújult ELVIRA  használatát.

fotó: MÁV

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!