1,6 milliárd forintért eladó a Liszkay Borkúria a Balaton-felvidéken

Kevés ilyen lehetőség adódik itthon, most ugyanis vehetünk egy menő és neves borászatot magunknak a Balatontól pár kilométerre.

Liszkay Mihály, a Borkúria tulajdonosa és vezetője, a kétezres évek elején a Káli-medencébe, Monoszló környékére tévedt egy vadászat miatt, ahol beleszeretett egy elhagyott pincébe. Megvásárolta az eredetileg nyaralónak szánt épületet, de ekkor még nem voltak borászattal kapcsolatos ambíciói. Hamarosan kiderült, hogy a terület a természeti adottságainak köszönhetően Magyarország legértékesebb dűlői közé tartozik.

Az 1600 m2-es épület tipikusan a francia Chateau borászatok alapján, tartalmazza a szobákat, a wellness-t, a borfeldolgozó üzemet és a 350 éves pincét.

A birtok 2,5 km-en kerítéssel körbekerített. A birtok első borai azonnal, a magyar nagy borok között felsorakozva, hazai és nemzetközi borversenyeken arany es ezüstérmeket szereztek, majd a Páneurópai Vörösbor-versenyen is az aranyérmesek között az abszolút Champion díj helyezést nyertek el. A már meglévő érvényes törvényi rendelkezések értelmében, minden 2 hektár szőlőterületre még maximum 2% beépíthetőség lehetséges. Folyamatban van továbbá 5 x 400 m2 alapterületű (plusz emelet) építés engedélyezése is. Minden építményhez föld alá még 1000m2 építmény kivitelezhető.

Az eladási ár 5.000.000 euró !!! amely tartalmazza a birtokot az épülettel, a teljes berendezést, gépparkkal és borkészlettel együtt.

A birtokról látható a HEGYESTŰ

… és a Badacsony is.

fotók © Barnes

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!