Balaton
Az új évad programjairól szeptember 4-én tartottak sajtótájékoztatót, amelyen dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere, Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda alapító-tulajdonosa, valamint Pintér Róbert, az Isis Big Band vezetője, az Isis Big Band Egyesület elnöke vett részt.
Osvald Bálint elmondta: az új programstruktúrát három alapelv, a művészi színvonal emelése, a megújulás és a kínálat bővítése mentén állították össze. Arra törekednek, hogy neves előadók és társulatok meghívásával magas színvonalú kulturális élményeket kínáljanak, miközben olyan korosztályokat és közönségrétegeket is megszólítanak, amelyeket korábban kevésbé értek el.
Az évad első kiemelt rendezvénye az egy év kihagyás után visszatérő Nemzetközi Verkli Fesztivál, amelyet idén tizenkettedik alkalommal rendeznek meg Keszthelyen. A Fő téren és a sétálóutcában több mint húsz verkli szólal meg, a zenét vásári és cirkuszi programok egészítik ki.
A közönséget velocipédes felvonulás, bábszínház, gólyalábas vásári varieté, tűzzsonglőr-show és térzene is várja. Osvald Bálint elmondta, hogy a fesztivál alapvető iránya nem változott, a rendezvényt azonban új elemekkel és mutatványosokkal színesítették.
A szeptemberi programkínálat egyik meghatározó eseménye a 24. Keszthelyi Táncpanoráma. A Nemzeti Táncszínház évről évre ismert együtteseket és magas színvonalú produkciókat hoz a városba, az előadásokat pedig a táncművészethez kapcsolódó kiegészítő programokkal egészíti ki.
Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója felidézte, hogy a rendezvénysorozat története 2002-ben, a Balaton Színház megnyitásakor kezdődött. Jövőre már a huszonötödik, jubileumi Táncpanorámát rendezhetik meg Keszthelyen.
Az idei programban a Székesfehérvári Balett Színház Pinokkió című gyermekelőadása, a Duna Művészegyüttes Partium – az Értől az Óceánig című produkciója, valamint az Argentin Tangó Táncszínház Létezés című táncjátéka szerepel.
A Pinokkiót két előadáson összesen mintegy kilencszáz gyermek láthatja. Ertl Péter hangsúlyozta, hogy a gyermek- és ifjúsági programok azért is fontosak, mert a művészettel való korai találkozás hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok később is nyitottak legyenek a kulturális élményekre.
A Táncpanorámához két ingyenes kiegészítő program is kapcsolódik. A tánc harminc árnyalata című, mintegy hetvenperces film harminc magyar hivatásos táncegyüttest mutat be. A programsorozat zárásaként Megyeri Léna és Bősze Ádám Lábujjhegyen című, táncról és zenéről szóló beszélgetését láthatja a közönség a Fő téren.

A nyári szünet után szeptemberben folytatódik a Jazz-a-vége koncertsorozat, amely négy hónap alatt nyolc koncerttel mutatja be a műfaj különböző irányzatait. A fellépők között lesz a Balázs Elemér Group, Noira, Koszika a Sárik Péter Trióval és az Isis Big Band.
Osvald Bálint elmondta: szeretnék, ha a jazz ismét hangsúlyos szerepet kapna Keszthely és a térség kulturális életében. Bár a sorozat megszervezéséhez benyújtott pályázat nem kapott támogatást, az intézmény ennek ellenére elindította a programot. Hosszabb távon azt szeretnék elérni, hogy telt házas jazzkoncerteket rendezhessenek a Simándy teremben.
Sok újdonságot tartogat a Balaton Színház 2026/2027-es színházi évada. A felnőtt közönség számára két bérletet állítottak össze, a gyermekbérlet pedig három előadásból áll. A produkciók mintegy 1300 óvodás és általános iskolás számára kínálnak lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a színház világával.
A gyermekek az évadban A hétfejű tündér, a Keszekusza varázspálcája című öko-mesemusical és a Rátóti csikótojás című magyar népmese előadását láthatják.
A felnőtt közönség számára a Goldmark- és a Festetics-bérlet kínál előadásokat. A szervezők a korábbi évadok tapasztalatai alapján a kortárs, komolyabb témákat feldolgozó daraboknak is nagyobb teret adnak, miközben a könnyedebb vígjátékok sem maradnak ki a műsorból.
A Goldmark-bérlet négy produkciója Az igazság gyertyái, Az utolsó menet, az Oleanna és a Még egy kört mindenkinek. A darabok társadalmi kérdéseket, emberi kapcsolatokat, a hatalom és a felelősség problémáit, valamint a középkorú ember útkeresését járják körül.
A Festetics-bérletben A feleség negyvennél kezdődik, az Alföldi Róbert rendezésében látható Julius Caesar, a Centiről centire és A legenda háza szerepel. A műsor a klasszikus vígjátéktól a politikai és családi drámáig több műfajt felölel.
A szezonban többek között a Centrál Színház, a Loupe Színházi Társulás, az Orlai Produkciós Iroda és a Rózsavölgyi Szalon vendégjátéka érkezik Keszthelyre. A színpadon Hernádi Judit, Földes Eszter, Stohl András, Beleznay Endre és Dobó Kata is látható lesz.

Balról jobbra Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda alapító-tulajdonosa; Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója; Pintér Róbert, az Isis Big Band vezetője, az Isis Big Band Egyesület elnöke; dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere.
A könnyűzenei kínálatban szeptemberben Zorán, októberben Lábas Viki és a Swing à la Django, valamint a NOX, novemberben Kovács Kati, decemberben pedig Bereczki Zoltán ad koncertet. Szeptember végén Oszvald Marika, Peller Anna és Peller Károly operettműsorára várják a közönséget.
A Balaton Színházban folytatódik a Filharmónia Magyarország hangversenybérlete is. Az évadban fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar, Balázs János zongoraművész és Miklósa Erika.
Az őszi-téli programok között Dombóvári István, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Kovács András Péter stand-up estjei is szerepelnek. Újraindul a Világjáró Klub és a Pelso Társasággal közös Nyitott szemmel a nagyvilágban című ismeretterjesztő sorozat, novemberben pedig jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Goldmark fafaragó szakköre.
Az Országos Rajzfilmünnep vetítései az óvodásokat és iskolásokat, az Inspiráció 60+ programjai pedig a szenior korosztályt szólítják meg. Szeptemberben szombatonként ismét kifut a Kulthajó, a hónap végén pedig Természetgyógyász Napot rendeznek.
A Goldmark Károly Művelődési Központban szeptembertől újraindulnak a kézműves szakkörök, a tánc- és egyéb tanfolyamok, valamint a klubok. Az intézményben több mint húsz közösség működik, a családokat pedig havi rendszerességgel tematikus délutánokkal, kézműves foglalkozásokkal és táncházakkal várják.
Osvald Bálint szerint a színpadi produkciók mellett ezek a közösségek is meghatározó szerepet töltenek be a művelődési központ életében, ezért a több évtizedes múltra visszatekintő szakkörök és klubok működtetését a következő évadban is folytatják.