Kiugró eredményeket értek el a magyar résztvevők

A 31 országból érkezett 207 versenyző a gyenge szellőtől az erős szélig minden körülményben kipróbálhatta a balatoni vitorlázást a balatonföldvári Laser Ifjúsági Európa Bajnokságon.

Szerző:Halász Gabi

fotók © Cserta Gábor

A szombati, szélcsendes nappal lezárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság.

Hat gyönyörű nyárias napon és változatos szelekben tudták a szezon első világversenyét megrendezni Balatonföldváron.


Érdi Mári, hazánk legeredményesebb női vitorlázója, aki szintén a Laser Radial osztályban érte el világelső eredményeit a díjkiosztó díszvendége volt.

A fiatal versenyzőknek annyi üzenete volt, hogy bár nagyon változó és trükkös szelek fújnak a Balatonon és ezt most ők is megtapasztalhatták – aki itt nyerni tud, az bárhol első lehet.

A magyar résztvevőkből volt, akinek az első versenye volt ebben az osztályban, nem elvárasokkal, hanem tanulási szándékkal indultak el az Eb-n.

Kiugró eredményeket így is felmutattak: Bednár András könnyedén került be a mezőny első felébe, vitorlázásával a gyengébb szelekben az első tízben is többször helyet talált magának a futamok alatt.

Szűcs Ábel szintén az arany csoportban tudta folytatni a versenyt a negyedik futam után, 5. helyet is felmutatott a selejtezők alatt. Szereplésük várhatóan jelentősen motiválja a hazai utánpótlás vitorlázást és nagyon hasznos szezonkezdést tudhatnak maguk mögött.

Magyar eredmények:
Az arany csoportban 55. helyen végzett Bednár András, 77. helyen Szűcs Ábel.

Az ezüst csoportban 5. helyen végzett Argay Balázs, 7. lett Goldfinger Dárió, 9. Zink Leon, 21. Rácz Bence, 22. Majthényi Zsombor, 35. Papp Péter, 39. Virág Balázs, 44. Aklan György, 54. Obiekwe Mike, 64. Váradi Miklós, 69. Vőneky Ákos és 77. Kovács Dominik.

Az 53 versenyzővel érkező olasz csapat tarolt a kontinens viadalon.

A hölgyeknél lett az első, második Federica Cattarozzi, a dobogó harmadik fokára pedig az orosz Valeriya Lomatchenko állhatott fel.

A holland Annabelle Westerhof sokáig vezette a lányok versenyét, de a záró futam utáni hosszas óvástárgyalás alatt, korai rajtért őt is kizárták egy futamból és így három helyet hátraesett.

Végül a negyedik helyért vehette át a díját a csinos németalföldi versenyző.

A fiúknál a viadalt lényegében végig vezető Guido Gallinaro vitte el az európa bajnoki címet.

 

Második Marcelo Cairo Assenza spanyol vitorlázó lett, míg a harmadik a sorrendben a bermudai Campbell Patton lett. Viszont ő a Trophy-ba kapott díjazást, így a bronz érmet az orosz Kirill Tereshkin vehette át.

Az U17-ben a hölgyeknél a lengyel Marcelina Korszon nyert, második az izraeli Shai Kakon, harmadik az orosz Elizaveta Borovkova.

A tizenhét év alatti fiúknál első a lengyel Michal Krasodomski, második Thomas Westerhof hollandiából, a bronzérmet pedig az orosz Nikita Melnikov vihette haza.

Részletes eredmények itt érhetőek el.

Látnivalók

Toplisták

Toplisták