Református templom, Balatonalmádi
Balatonalmádi, Református templom, Baross Gábor út, Magyarország
fotó © balaton-almadi.hu
A balatonalmádi Református templom 1956-ban épült, a parókia létrehozását 1991-ben egy régebbi ingatlanadomány értékesítéséből származó bevételből finanszírozták.
1956-ban épült, Bolla Ferenc lelkipásztor szolgálatának idején. A gyülekezet 1954-ben, Manglitz Gyula és neje adományaként kapott egy villa épületet, lelkészlakás céljára. Ennek értékesítéséből épült 1991-ben a templom melletti parókia. A templom teljes felújítására 2001-ben került sor. Ennek tetőterében a gyülekezet 2001 óta üzemeltet egy keresztyén konferencia központot, ahová az ország és a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek a lelki felüdülésre vágyók. A gyülekezet programjai között, a hagyományos egyházi alkalmak mellett szerepelnek: film klubok, baba-mama kör, olvasókör, kirándulások, szeretetvendégségek, találkozók, koncertek, előadások, gyülekezeti ebédek, számos közösség építő program.
Istentisztelet időpontja: vasárnap, 10:30