Országos rekordkísérletre készülnek a Hévízi Veterán Találkozón

Látványos felvonuláson csodálhatjuk meg az idős autókat.

1989 előtti járművek vesznek részt a harmadik Hévízi Veterán Találkozón, s a tervek szerint országos rekordot is döntenek: egy időben, egy helyen Hévízen lesz a a legtöbb Oldtimer (OT) minősítésű és egyéb veterán jármű.

Balatonszentgyörgyön a Gulya csárdánál, Balatongyörökön a Szépkilátónál, és Zalacsányban a benzinkútnál gyülekeznek a veterán járművek 8 és 8.40 óra között, s innen indulva érkeznek a csodás járgányok a hévízi Deák térre.

10 órától stílusosan, a rendezvény hangulatához igazodva nosztalgiabuszos városnézés is lesz egy 1969-es Ikarussal. A 12.30-kor kezdődő megnyitó után pedig megszámlálják az OT minősítésű járműveket, s kiderül, hogy sikerül-e felállítani a rekordot. Tavaly a mintegy 200 kiállított autóból száz OT-s rendszámú volt, a cél, hogy ez a szám idén is meglegyen, esetleg növekedjen is .Bizakodásra ad okot, hogy eddig már 250 jármű regisztrált, és a járványügyi helyzet miatt több jelentkezést nem is fogadnak el a szervezők.

Külön érdekesség, hogy a regisztráció egyben jótékonysági akció is, hiszen az iskolakezdéshez szükséges, jó állapotú felszerelésekkel, gyermekruhával, illetve játékokkal lehetett nevezni, így támogatva a rászoruló gyermekek iskolakezdését.

A résztvevőket arra kérik, hogy saját belátásuk szerint arcmaszkot viseljenek, és használják rendszeresen a rendezvény több pontján elhelyezett kézfertőtlenítő-állomásokat az egészségük megóvása érdekében.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!