Hét útvonalon maradnak ki hajójáratok szombaton
Szombaton, kétszeri időmódosítás után megrendezik a 36. Balaton-átúszást, s emiatt több menetrendi és sétahajójárat kimarad, továbbá bizonyos útvonalakon nem közlekednek a gyorshajók és a vízitaxik.
A Balaton-átúszás szombaton 7.30-kor indul Révfülöpről, és a tervek szerint 12 óráig tart (ez az időjárástól függően módosulhat). Az 5,2 kilométeres távra vállalkozóknak 16 óráig kell megérkezniük a balatonboglári célba. Az úszók biztonságát egy hajókból álló, Révfülöp és Balatonboglár között kialakított “úszófolyosó” szavatolja.
A rendezvény miatt hét útvonalon kimaradnak – jellemzően a 9.30 és 11 óra között, valamint a 15.30 és 18 óra körül induló – menetrendi hajójáratok. Tíz kikötőt érintve 15 sétahajójárat sem indul. Egész nap nem közlekednek a gyorshajók és a vízitaxik a Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon.