Az 53. Kékszalagot a Vándor Róbert kormányozta RSM nyerte

A tavaly is győztes, Vándor Róbert kormányozta RSM haladt át elsőként az 53. Kékszalag Nagydíj balatonfüredi célvonalán csütörtök este.

A gyenge szélben rajtoló verseny utolsó szakasza a címvédő és az időrekordot tartó Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nagy küzdelmét hozta, melyből végül pár perccel az RSM került ki győztesen, 11 óra 42 perc 12 másodperc alatt teljesítve a távot – írja a HAJOZAS.HU

Az élen végző hajó legénységének tagjai: Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András.

„Végig megtettünk mindent, amit lehetett. Egy kicsit én mélyebbre mentem Tihanynál. Úgy gondoltam, hogy be fog ragadni a Fifty, de nem így történt, hanem átcsúszott. Mi mélyebben voltunk. Megláttuk, hogy itt É-ÉK-i szél van, akkor már kezdtünk megnyugodni. Azt elsőnek értük el és sikerült kihasználnunk. Sokat dolgoztunk idén, meghosszabbítottuk a hajót, az árbócot megerősítettük. A vitorlákon tudtunk állítani, a műszerek összejöttek, sikerült bekalibrálnunk. Nagy munkát tettünk bele idén is, aminek meglett az eredménye. Nagyon nehéz volt a Fifty ellen, mert ez a frissülő szemből fújó szél az ő szelük volt, inkább nekik kedvezett, de sikerült kapaszkodnunk és lőtávolon belül maradnunk. Amikor pedig kicsit játékosabb lett az idő, akkor meg tudtuk őket előzni” – nyilatkozta a célbaérkezés után az RSM kormányosa, Vándor Róbert.

A harmadik helyen a két évvel ezelőtti győztes, Petrányi Zoltán kormányozta AUDAX Django ért célba.

Az idei Kékszalagra 556 hajó nevezett. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósoknak a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres távot kell teljesíteniük.

Tavaly, rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel győzött. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty – egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán – tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

A győztes idő: 11 óra 42 perc 12 másodperc

1. RSM (Vándor Róbert) 11 óra 42 perc 12 másodperc
2. Raiffeisen Fifty-Fifty (Józsa Márton) 11:44:26
3. AUDAX Django (Petrányi Zoltán) 11:51:39
4. Ribstory (Behek István) 11:57:25
5. MKB-Euroleasing Prospex (Dr. Kaiser Kristóf) 11:59:21
6. Nanushka Forestay (Váradi Szabó János) 12:02:00
7. New Black Jack (Roland Gabler) 12:02:28
8. PreVital (Litkey Farkas) 12:03:06
9. POPLART (Diószegi Zoltán) 12:18:45
10. Bogi (ifj. Büki Gábor) 12:31:59

A versenyről a HAJOZAS.HU hivatalos fotói IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!