2020-ban elmarad a Boglári Szüreti Fesztivál

Idén több önálló és ismert rendezvény gazdagította volna a fesztivál programjait.

Mindent megtettünk az utolsó pillanatig annak érdekében, hogy a 44. Boglári Szüreti Fesztivál valamilyen formában megvalósulhasson – írta közleményében a Boglári Szüreti Fesztivál szervező csapata.

A kialakult helyzet ezt napról-napra nehezebbé tette, ezért többször átalakították, újragondolták, a törvényi szabályozásoknak megfelelő formába próbálták önteni a rendezvényt, minden óvintézkedés betartása mellett.

A Dél-Balaton és Magyarország egyik kedvenc nyárzáró ingyenes fesztiválja tavaly országos borfesztivállá alakult át, felvonultatva az ország mind a 22 borvidékét. Megújulásra készültek szervezők a programok tekintetében is, a kultúra szinte minden területét érintette a tervezett program-kavalkád.

Megmarad két betétprogram

Nem marad el a Miss Bikini Hungary 2020 versenye a fesztiválba betagozódott önálló rendezvények közül. Balatonboglár Platán-sétánya szebbnél szebb lányokkal telik meg augusztus 22-én délelőtt 10 órától. A válogató után a döntős lányoké a színpad, és délután 15.00-kor megkoronázzák a szervezők az új Miss Bikini győztes szépségkirálynőt.

Nem marad el a véradás sem! Augusztus 22-én 10.00-14.00 óra között várják a véradókat, a pontos helyszín a rendezvény közösségi oldalán olvasható majd.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!