Boróka kerékpáros emléktúra – több százezer forint adomány gyűlt össze

Boróka vigyázta a kerékpárosok útját 2019. április 7-én, hiszen baleset mentesen ért célba az a 70 bicós, akik a kislány emlékére, egy jótékonysági túrán rótták le kegyeletüket Boróka nyughelyén.

Zsiga Csaba 2018 márciusában fogadásból hét óra alatt tekerte körbe a Balatont, hogy pénzt gyűjtsön Borókának, a daganatos betegséggel küzdő négy éves fonyódi kislánynak.

Boró, ahogy sokan becézték a csöppséget, sajnos alulmaradt abban az emberfeletti harcban, melyet ő és szülei vívtak a halálos kórral szemben.

Csaba, akinél szintén daganatot diagnosztizáltak, várva a kilencedik műtétjére is példaértékű vállalkozásba kezdett.

Boróka emlékére egy kerékpáros túrát szervezett, melyen az Eurakvilo Alapítványt támogatták. Azt az alapítványt, amely Borókát és családját is segítette a gyógykezelések idején.

Vasárnap 9 órától gyülekeztek a fonyódi Vigadó téren

Az ország több pontjáról érkeztek, többek között Budapestről, Pécsről, Marcaliból, Kaposvárról, Szigetszentmiklósról érkező kerékpárosok, s 10 óra után indultak neki a kilométerek leküzdésének.

Még a nap is kisütött, amikor elkezdtünk tekerni

A túrabicósok 40 kilométert, az országúti kerékpárosok 86 kilométeres távot teljesítettek lendületes, de biztonságos tempóban. Marcali, Nikla, Táska, Buzsák, Lengyeltóti érintésével érkeztünk az országúton Szőlősgyörökre, ahol egyik támogatónknál, a Tulip Gardennél tartottuk egy kis pihenőt. Innen, gyönyörű tulipánokkal a kezünkben tekertünk Gyugyra, az Örökkévalóság parkjába, ahol Boróka hamvai nyugszanak. Virág és Zsolt, Boró szülei, történeteket meséltek a kislányról, s néma csendben helyeztük el a tulipánokat az emlékhelynél.

Nem a gyászról, hanem az emlékezésről szólt minden ott töltött perc. Nem sajnálkoztunk, hanem annak örültünk, hogy Boróka élt, s általa létrehoztunk egy nemes akciót – mesélte a CsodalatosBalaton.hu portálnak Zsiga Csaba főszervező.

Csabától megtudtuk azt is, hogy jövőre ismét megszervezik a jótékonysági túrát annyi változtatással, hogy a Tulip Gardennél lesz az adománygyűjtés egy nagyobb pihenővel, vendéglátással. Innen, a táv rövidsége miatt, azok is csatlakozhatnak az akcióhoz, akik akár gyalogosan, akár egy rövid tekeréssel, de szeretnének az Örökkévalóság parkjában Borókára emlékezni.

Aki szeretné támogatni a kezdeményezést lehetőség van banki átutalás formájában is segíteni az alapítványt, de fontos, hogy a „Boróka” jelige ne maradjon el.

Az alapítvány adatai:
Eurakvilo Alapítvány
MKB 10300002-10531950-49020012

Summary
Boróka kerékpáros emléktúra - több százezer forint adomány gyűlt össze
Article Name
Boróka kerékpáros emléktúra - több százezer forint adomány gyűlt össze
Description
Több százezer forint adomány gyűlt össze a fonyódi kislány, Boróka emlékére szervezett jótékonysági kerékpártúrán, melyen több mint félszázan pattantak nyeregbe.
Author
Publisher Name
CsodalatosBalaton.hu
Publisher Logo

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!