Balatonfüreden egyhektáros Balaton-parti park épül

Az egykori Brázay strand területén februárban már elkezdődtek a munkálatok, és a tervek szerint őszre be is fejeződik.

Új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyit meg a város az egykori Brázay strand és a helyi horgászegyesület területén. Ez az egyik legjobban várt fejlesztés a városban, hiszen nem gyakori a Balatonnál, hogy eddig elzárt vízparti területet közparkká tegyenek.

A parkosítás mellett kialakítanak egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt, illetve -kölcsönzőt. A területen speciális tornaeszközök, kreatív fövenypart, tematikus játszótér, lengőhinták és egyedi kialakítású panoráma stég is helyet kap.

látványterv: Balatonfüred

– Az Aranyhíd sétány felől két fő tengely vezet le a balatoni vízpartra, itt az átlátásokat kitisztítjuk. A védendő nádas mellett egy nagyobb, közösségi használatú stég létesül, beépített fa pihenőágyakkal és ülőfelületekkel, a tihanyi panoráma felé fordulva. Két strand között van ez a terület, tehát fürdőzni van bőven lehetőség, ezért fontos, hogy ezt a parti részt hagyjuk meg a kikapcsolódásra. Az a cél, hogy megmutassuk: a vízpart nemcsak a strandolást jelenti, másképp is lehet élvezni a Balaton közelségét. Ki kell nyitni a tópartot, növelni a zöldfelületeket és gyalogos felületeket, csendes pihenőtereket és árnyas parkokat létrehozni – mesélte Wallner Krisztina tájépítész Balatonfüred honlapjának.

A játszótér látványterve.

látványterv: Balatonfüred

Elmondta azt is, hogy a régi korok vízparti aktivitásait szeretnék a parkban felidézni. Minden korosztályra gondoltak a kreatív fövenypart tervezése során. Így lesz lengőhinta, a Vitorlás térihez hasonló járható vízjáték, egy óriás homokozó, fa palló jellegű ösvényekkel keretezve és tagolva. A park szélein nagy táblákra a régi korok fürdőzéseit idéző fotók kerülnek. Az Aranyhíd sétányhoz közeli sávban játszóteret alakítanak ki, vízparti hangulatú mászó elemekkel, de a szívkórház közelsége miatt speciális kültéri fitneszparkot is létesítenek. A pihenő park jelleg miatt nagyobb számban terveztek nyugágyakat, fa köré építendő fából készült pihenőfelületet, de kerékpár tárolókat is elhelyeznek.

A Brázay park és horgásztelep terve.

látványterv: Balatonfüred

Korábban az önkormányzat megvásárolta az Esterházy strand melletti nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlant is, így már készülnek a tervek, hogy a szezonon kívül összenyissák a strandokat, így adva lehetőséget arra, hogy a település keleti szélétől egészen a Vitorlás térig végig lehessen sétálni a Balaton partján.

látványterv: Balatonfüred

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!