A balatonfüredi Windisch Laura lett a 201. Anna-bál szépe

A balatonfüredi Windisch Laurát választották a 201. Anna-bál szépének, első udvarhölgye a debreceni Tollas Viktória, második udvarhölgye pedig a saját testvére, Windisch Regina lett.

Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt a balatonfüredi Anna-bálon, akik közül egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit. Az idei bál szépe a 18 éves balatonfüredi Windisch Laura lett, akit a tavalyi, 200. Anna-bálon már első udvarhölgynek választottak.

Az első udvarhölgy a 16 éves debreceni Tollas Viktória lett, aki először vett részt az Anna-bálon.

A második udvarhölgy a bál szépének testvére, a 16 éves balatonfüredi Windisch Regina lett, aki szintén először vett részt az Anna-bálon.

A bál szépei hagyományosan vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

A bálon 145 ezer forintos belépővel lehetett részt venni. Az 550 vendég elé 3500 darabos, százötven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített herendi szerviz került, amely az ország legnagyobb utazó készlete.

A 201. Anna-bálon a hagyományoknak megfelelően a közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt, akik közül végül a zsűri (Kocsis Korinna korábbi Anna-bál szépe, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Gömbös Lóránd, a Hungária Jacht Klub elnöke, Hajas László, mesterfodrász, és a zsűri elnöke, Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke) választotta ki a három legszebb lányt.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúja lett.

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a legjobb programokról, inspiráló úti tippekről!