Balaton-part, Keszthely

Keszthely, Balatonpart, Magyarország

Keszthely belvárosából a Helikon parkon átsétálva, a vasúti átjárót elhagyva érünk le a Balaton-parthoz vezető sétányra, amely a számtalan vendéglátóhely, büfé, ajándékbolt, szórakozóhely miatt a Pavilonsor nevet kapta. Ez a hely nem csak a keszthelyiek, de a turisták számára is kedvelt hely, a főszezonon kívül is.

A sétány végén a Városi strand, illetve a Szigetfürdő bejáratához érkezünk, és elénk tárul a Monarchia korát idéző parti rész, a Balaton és a Hullám szálló épületével. Mindkét szálloda az 1890-es években épült.

A Hullám szálló az idősebb, 1894 nyarán vették birtokba a keszthelyiek és az itt nyaralók. Olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy 1897-ben bővíteni kellett két toronyszárnnyal. Az 1912-es tűzvészt követően kisebb átalakításon ment keresztül.

A fiatalabb Balaton Szállót 1895 júniusában adták át. Állapota leromlott, életveszélyessé vált, bezárták. A 2008-as tűz a tetőszerkezetét tönkretette.

A Hullám szálló előtt áll a Zenepavilon, melynek néhány évvel ezelőtti bővítésével és a nézőtér kialakításával, valamint a rendezvényeket szolgáló terület díszkő burkolatával a tér alkalmassá vált nagyobb tömeget befogadó szabadtéri programok szervezésére is.

A parti játszóteret és a sétányokat is az elmúlt években újították fel, elkészült egy senior játszótér is. A területen ezeken kívül kialakítottak több szabadidős létesítményt is, pl. skate park, turisztikai központ, műjégpálya, s felavatták Csik Ferenc és Erzsébet királyné köztéri szobrát is.

Kedvelt séta útvonal a Móló is, amelynek végén található Kikötőből menetrend szerinti hajójáratok és sétahajók indulnak.

Keszthely, Balatonpart, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!