Helikon-emlékmű

Keszthely, Helikoni Emlékmű, Sóhaj allé, Magyarország

fotó © keszthely.hu

A Helikon parkban álló Helikon-emlékművet eredetileg a jubileumi Helikon gyűlés keretében, emlékfák ültetésével egybekötve 1921. július 2-án avatták fel.

Az avatáson jelen volt Horthy Miklós kormányzó és neje, herceg Festetics Tasziló, gróf Zichy János és neje, Vass József kultuszminiszter, Hunkár főispán, Rott Nándor veszprémi püspök, Kolbenschhlag Gyula alispán, gróf Apponyi Albert.

Az eredeti Keszthelyi Helikon-emlékművet, amely a második világháborúban elpusztult, Török Kálmán és Szokoly Béla festőművész tervei alapján Kutassy Imre kőfaragó és Zágoni-Szabó (utóneve nem ismert) keszthelyi vállalkozó egy hónap alatt 18-20 kőfaragó segédletével készítette el. Az emlékmű cserszegtomaji homokkőből készült, az oszlopok pedig a keszthelyi Festetics-kastély kertjéből származnak.

Az oszlopokon álló, kupolás építmény, melyet 1954-ben emeltek, a Helikon-ünnepségeknek állít emléket, amit még gróf Festetics György kezdett el – német mintát követve – megrendezni. Az első irodalmi ünnepséget, amelyre a gróf írókat, tudósokat, dunántúli földbirtokosokat hívott meg, 1817-ben tartották Keszthelyen. A rendezvényen résztvevők előadásokat, dalokat, szavalásokat hallgathattak meg, de a programok között voltak hangversenyek, fényes lakomák, bálok, neves írók emlékének adózva faültetés. 1817 és 1819 között évente két Helikont rendeztek meg, a gróf azonban nem folytathatta ténykedését, mert az 1819 februárjában tartott ünnepség után két hónappal meghalt.

1957-ben megkísérelték újraindítani a kulturális rendezvények sorozatát, ezúttal a diákokra, iskolákra fókuszálva az irodalmárok helyett, és a következő évben sor is került a XX. század első Helikon-ünnepségére. Eleinte sikeres volt a program, de aztán egyre kevesebb résztvevője volt, és az 1980-as években be is szüntették a rendezvényt.

Az 1990-es évtizedben aztán alapítványt hoztak létre a Helikonok megszervezésére, amelyben azóta is önkéntesek végzik a legtöbb gyakorlati feladatot. ’98-tól kezdve a szervezők az egész dunántúli diákságra kiterjesztették a rendezvényre való meghívást, 6 évvel később pedig, a testvérvárosok részvételével nemzetközivé vált a programsorozat.

 

Keszthely, Helikoni Emlékmű, Sóhaj allé, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!