Kékszalag vitorlásverseny 2020

Balatonfüred, Tagore stny., 8230 Magyarország

A Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe a Kékszalag vitorlásverseny, melyre 2020. július 30. és augusztus 1. között 52. alkalommal kerül sor.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetéseket követően úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredetileg tervezett 2020. július 2-4. helyett 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg. Bár Európa leghosszabb és a Balaton legnagyobb vitorlásversenyének időpontja a hagyomány szerint mindig azon júliusi napokra esik, amelyek legközelebb esnek a teliholdhoz, idén a koronavírus járvány ezt felülírta.

Az elmúlt években a verseny hangsúlyos részei voltak a parti kísérőrendezvények, idén ezeken a területeken várhatóan korlátozásokra kell számítani az egészségügyi előírások miatt, az elsődleges szempont a verseny megrendezése és a versenyzők biztonsága.

Mit érdemes tudni a Kékszalagról?

Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték meg, ezért számít a legrégebbi európai tőkerülő versenynek. A vitorlázóknak a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell megtenniük a 48 órás szintidő alatt, ez légvonalban több mint 150 kilométer, ezzel pedig a leghosszabb verseny az európai tavakon. A csúcsoknál maradva: A Kékszalag időrekordja 7 óra 13 perc, ezt egy magyar fejlesztésű katamarán, az Opel Fifty-Fifty (ma már Fifty-Fifty) nevű hajó érte el. Várhatóan az idei versenyen is ott lesz Litkey Farkas, aki tizenháromszor ért elsőként célba a Kékszalagon. A címvédő a Racing Django katamarán, amely 2019-ben – nagyon gyenge szélben – több mint 15 óra alatt ért körbe a Balatonon.

A Kékszalag abból a szempontból is különleges, hogy a leggyorsabb csapatok mellett mások is kapnak értékes díjakat. Például a több mint harminc hajóosztály helyezettjeit is díjazzák, a klasszikus osztályok legeredményesebb hajójának legénysége is elismerésben részesül, csakúgy, mint a legjobban navigáló hajó csapata, a legidősebb és legfiatalabb versenyző, ráadásul az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos sem marad díj nélkül.

Miért Kék?

Valamikor a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette árbocán a kék szalagot, s ezt a tradíciót később átvették a gőzösök is. A vitorlás sport elterjedésével az európai tavakon is kialakultak azok a versenyek, amelyek győztese árboc­csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. 1934­-ben ezt a szokást ültette át a Balatonra a versenyt először kiíró Hungária Yacht Club, s azóta is a Balatont leggyorsabban körbevitorlázó hajó nyeri el a Kék Szalagot. A verseny neve az idők folyamán fogalommá vált: ma már egy­beírjuk, és Kékszalag néven a Magyar Vitorlás Szövetség évente rendezi meg.

A versenytáv

A Kékszalag versenyének távja légvonalban mintegy 160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. A rajt- és célvonalat a balaton­füredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücs­kében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.

Balatonfüred, Tagore stny., 8230 Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!