Zorán koncert a keszthelyi Festetics-kastélyban

Keszthely, Festetics-kastély, Magyarország

A Kastélyok és Várak koncertsorozat részeként 2019. május 3-án Zorán és zenekara ad koncertet a keszthelyi Festetics-kastély parkjában.

Zorán 1960-ban a Nyugati pályaudvar KISZ-klubjában a Hangulat Bárban játszott, ugyanebben az évben megalakul a Zenith együttes. 1961-ben szerződést kötöttek a Metro Klubbal. Ezzel a zenekar nem csak helyszínt, hanem nevet is váltott, így lett nevük: Metro.

Zorán a Metro után rövid ideig a Taurus együttesben játszott, majd sok pályatársához hasonlóan külföldön vendéglátózott.

Az énekes karrierjének fontos fordulópontja volt Presser Gáborral való megismerkedése. A hetvenes évek derekán már együtt dolgoztak, ekkortól lépett magasabb színvonalra zenei munkássága.

Az első szólólemez csak 1977-ben jelent meg, ez azonban hatalmas sikert hozott számára és kijelölte az utat a folytatásra.

A nyolcvanas években teljesen a szólókarrierjét építette. A következő két évtizedben igazán kiteljesedett művészete, nagyjából kétévente jelentkezett új hanglemezzel.

A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, a végén pedig nagyszabású BS-koncerttel zárta. Ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti.

Summary
Event
Zorán koncert a keszthelyi Festetics-kastélyban 2019
Location
Keszthely, Festetics-kastély, Kastély u. 1.,Balaton-8360
Starting on
2019-05-03
Ending on
2019-05-03
Description
Zorán koncert a keszthelyi Festetics-kastélyban 2019 – A Kastélyok és Várak koncertsorozat részeként 2019. május 3-án Zorán és zenekara ad koncertet a keszthelyi Festetics-kastély parkjában.
Offer Price
HUF 6900

Keszthely, Festetics-kastély, Magyarország

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!