Káli Feszt 2021
Köveskál, Magyarország
2021. május 8-án rendezik meg a Káli Fesztet, az ökobarát fesztivált, melynek célja, hogy az érdeklődők megismerjék a Káli-medencét és a helyi népszokásokat.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legértékesebb gyöngyszeme a Káli-medence. Településeit és a látnivalókat játékosan ismerhetik meg az érdeklődők, miközben érdekes előadásokat is hallgathatnak. S nem utolsó sorban helyi ételeket, borokat és szörpöket kóstolhatnak helyi termelőktől. Az események családbarát rendezvények.
Olyan helyszínekkel készülnek, ahol egyaránt jól érzi magát a fiatalabb és az idősebb korosztály is.
A települést és a látnivalókat a fiatalok és a családosok játékosan ismerhetik meg, míg mellette érdekes előadásokat is hallgathatnak. S nem utolsó sorban közben helyi ételeket, borokat és szörpöket kóstolhatnak helyi termelőktől.
Többek köztöt készülnek gyógynövény túrával, gyógynövény és virágültetéssel, továbbá tervben van faültetés is.
– vezetett túrák a környék megismertetése
– virág ültetés
– gyerekprogramok (sport, játék, illetve környezettudatos előadások)
– fiataloknak zenés, táncos lehetőség