Fesztiválok, koncertek, gasztronómiai rendezvények Hévízen

A nyár kellős közepén, júliusban is pezsgő élet várja a Hévízre érkezőket.

Nézzük részletesen az ajánlatokat!


Július 7-8-én az Ízek, táncok, jó szomszédok elnevezésű Folklór és Világzenei Fesztivál rendezvénysorozat kap helyet a Deák téren. Többek között fellép a Neofolkegyüttes és a Besh o droM. A részvétel ingyenes.


Július 21-22. Egregyi Búcsú július 21-22-én a hagyományos búcsú ringlis és kirakodóvásár mellett sztárvendégekkel is csalogatja az érdeklődőket az egregyi rendezvénytérre. A programról annyit már elárulunk, hogy a Lyra-díjas harmonikaművész, Molnár György is fellép, aki Soltész Rezsőt és Poór Pétert hívta vendégül.


Kosztümös idegenvető által ismerhetjük meg Hévíz érdekes, és titkokat rejtő helyeit a Történelmi séta alkalmával július 27-én. A részvétel ingyenes.


Hétfőnként a Budapesti Operettszínház sztárjaival élvezhetjük a fülbe mászó  dallamokat az Operettesteken, melyeknek a Fontana Filmszínház ad helyet. Jegyet 3900 Ft értékben a Városi Könyvtárban, a Tourinform irodában, vagy a helyszínen vásárolhatunk.


A Festetics téren minden kedden Zenés nyári esték. A program ingyenes.


Történelmi borkóstoló várja szerdánként az érdeklődőket az Egregyi múzeumban. A részvételi díj 7000 Ft, amely tartalmazza a múzeumbelépőt, a borkóstolót, a svédasztalos ételkóstolót. Jegyek a Hévízi Tourinform Irodában, a Fontana Filmszínházban és az Egregyi Múzeumban válthatók!


Ugyancsak szerdán a Re-Folk zenekar vezetésével az Egregyi táncház várja a népzene és néptánc szerelmeseit.


Az Egregyi Jézus Szíve templom ad helyet szerdánként a Hévízi orgonaestéknek, amelyre jegyek a Hévízi Tourinform Irodában, illetve a helyszínen vehetők.


Táncba hív a nóta rózsám… folklórprogramon vehetünk részt csütörtökönként a Deák téren. Ez a program is ingyenesen látogatható.


Kedden, csütörtökön és szombaton kihagyhatatlan a Hévízi Termelői Piac standjai közötti sétálgatás. A nyári, zamatos gyümölcsök és zöldségek mellett pékáruk, tejtermékek, kézműves áruk vásárolhatók.


Természetesen sportprogramokat is ajánl Hévíz. Többek között kerékpár, segway, nordicwalking túrákat, de repülhetünk a madarak között ballonnal illetve gyrokopterrel.

A sportprogramok a jelentkezők számától függően minden nap foglalhatóak a Hévízi Tourinform Irodában.


HOTELEK.HU – BALATONI SZÁLLÁS & WELLNESS AJÁNLATOKÉRT KATTINTS

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!