Ahol a vágyak is valóra válhatnak: Hévíz

Hiszel a szökőkútba dobott érme, vagy a szobor simogatás szerencsehozó hatásában, vagy az örök szerelmet biztosító lakat elhelyezésben?

Ha igen, akkor mutatjuk, hogy Hévízen hol biztosíthatod be álmaid beteljesülését, ha nem, akkor is látogass el ezekhez a látnivalókhoz, megéri.

A klasszikus érme dobálás szökő/kutakba

Érméket már a kelták és a rómaiak is dobtak a nyilvános kutakba. Akkor még azért, mert az ivóvíz nagy kincs volt, a kutakat pedig általában valamilyen istenség, vagy természetfeletti lény díszítette. A jelképes értékű, kis címletű érmét ajándékként, köszönetként, amolyan áldozati felajánlásként dobták az ivókutakba az emberek. A középkorban a szokás kiegészült a szerencsét hozó kutak, szökőkutak legendáival, a 20. század második felében pedig a turizmusnak köszönhetően átalakult. Ma már ha érmét dobunk egy szökőkútba,az azt jelenti, hogy visszatérünk a városba.

Hévízen a dr. Schulhof Vilmos sétányon lévő Tótündér szobra körüli medencébe dobnak általában szencsehozó pénzérméket a visszavágyó vendégek a benne élő aranyhalak nem túl nagy örömére.

Az örök szerelem lakatjai világszerte

A világviszonylatban bizonyíthatóan legrégebbről ismert és számon tartott lakatfal Pécsen található. Hiteles források szerint az első lakatokat a végzős középiskolások helyezték el, nem épp az örök szerelem jelképeként. Végzős diákként a kanonoki ház kovácsolt vagy kerítésén helyezték el iskolai szekrényük lakatját, majd annak kulcsát örökre elhajították. A szokás aztán valahogy a szerelmesek szokásává vált, majd a 2000-es éveket követően vírusszerűen terjedt szét a világ számos városába.

Hévízen lakat fal nem található de egy-egy eldugott helyen azért lehet látni az örök szerelem zálogaként elhelyezett lakatot.

Simogasd meg a szobrot!

Vannak szobrok, amik általában valamilyen helyi legenda szerint szerencsét hoznak. Minden egyetemvárosban van legalább egy olyan szobor, vagy szobor részlet, amit már fényesre simogattak a jó vizsga reményében a diákok. De vannak a gazdagság, a házasság, az egészséges élet vagy akár az örök élet ígéretével kecsegtető szobrok is világszerte.

A hévízi Flavius a dajkával szobor csupán pár éve készült, de talán a Flavius legenda miatt egyre többször simogatják az arra járó turisták. Hogy vajon a gyógyulás vagy valamilyen más csoda reményében teszik-e ezt, nem lehet tudni.

Gyújts gyertyát, égess füstölőt, helyezd el üzeneted a falban, köss szalagot…

Van hogy a hit ez elsődleges, másoknál a végső kapaszkodó, hogy teljesüljenek vágyaink. Vannak szent vagy szakrális helyek, ahová fohászkodni járnak az emberek. Gyertyát gyújtanak egy szent szobra előtt, füstölőt égetnek, kis papírokra írják az Úrnak szóló kéréseiket. Valahogy a babona, az áldozat, a hit, a fohász mindig is hozzá tartozott az emberiség történetéhez. Ahol az ész érvek elfogynak, a racionalitás nem elég, erőt adhat a hit, hogy egy apró cselekedet, egy kellő időben és jó helyen tett kérés végül meghallgatásra talál.

Hévízen a Villa Rustica romjainál, a fa hídon gyűlnek a kívánságszalagok százai. Vannak akik sikeres érettségi vizsgát, mások hosszú életet, boldog házasságot vagy egészséget kívánnak.

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!