Új helyre költözik a Balaton Sound, no de hová?

A fesztivált több balatoni település is befogadná.

Ahogy arról mi is beszámoltunk 2021-ben elmarad a Balaton Sound, melyet jövőre még Zamárdiban rendeznek meg, de aztán költözik a zenei fesztivál. Zamárdi ugyanis sportrendezvényekre cserélné a fesztiválokat.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere azt mondta: már a választási kampányban is téma volt a fesztiválok kivezetése a városból. S most egyetértés született a képviselő-testületben erről, ugyanis a település „elfáradt” a rengeteg embert a településre vonzó rendezvényben, fogalmazott.

Annak ellenére döntöttek így, hogy a Sound minden évben tízezreket mozgatott meg, ezzel jelentős bevételt hozott Zamárdinak. Természetesen vannak még potenciális helyszínek a déli parton, így Somogy megye hírportálja megkérdezett több településvezetőt, hogy befogadnák-e az „árván maradt” fesztivált.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere nem zárkózna el a tárgyalástól: ezt azzal indokolta, hogy a városnak már évtizedes tapasztalata van nagy rendezvények lebonyolításában. – Az augusztus 20-i rendezvényünk is mindig több tízezres – mondta. – Boglárnak nem idegenek az ilyen fesztiválok, harminc év tapasztalatunk van benne.

Hozzátette: tárgyalni hajlandó volna, de a part menti milliárdos fejlesztések miatt nagyon meg kellene gondolni, hogy egy ekkora fesztivált beengednek-e a területre. – Pontosan ezek miatt idén fizetős lesz az augusztus 20-i Boglári Szüreti Fesztivál is – mondta a városvezető. – A területet átépítettük, ráadásul szeretnénk emelni a színvonalon, ehhez pedig új bevételi források kellenek.

A Balaton Sound nagyon jó bevételi lehetőség, ezért Németh Kornélné, balatonszemesi polgármester is elgondolkodna a lehetőségen. – Hely van nálunk, de biztosan nem hoznék meg egy ilyen döntés a szemesiek megkérdezése nélkül – mondta.

Siófok városvezetése sem zárkózna el a tárgyalásoktól, megkeresésünkre Lengyel Róbert polgármester azt válaszolta: nem kereste meg a fesztiválszervező cég, ám ha ez megtörténne, tárgyalna a testülettel és az alapján döntenének.

Fonyódon már vannak – vagyis lennének – jól prosperáló fesztiválok, elég ha a Kolbászfesztiválra, a RockBalatonra, a RetroBalatonra gondolunk. Ezért nem fogadná a városvezetés tárt karokkal a Balaton Soundot. – Már volt nálunk két hasonló nagyságrendű rendezvény korábban, nem szeretnénk újabbat. Fonyód egy gyerekcentrikus, nyugodt kisváros, szeretnénk, ha ez így is maradna, mondta Hidvégi József.

Hasonló véleményt képvisel Kenéz István, balatonlellei polgármester. – Úgy vélem, több kárt okozna, mint hasznot – fogalmazott. – Utána balkáni állapotok uralkodnak a településen, és a közvetlen közelben élők abban a pár napban menekülnének Lelléről. Hozzátette: Lellén nincs is akkora vízparti terület, ahol helyet lehetne biztosítani egy ekkora rendezvénynek.

Takács Károly, Balatonvilágos polgármestere kérdésünkre elmondta: nincsenek ellene a fesztiválnak, de szerinte csak megfelelő biztonsági intézkedésekkel és létszámkorlátozásokkal lehetne megtartani az eseményt, bár ehhez a Club Aliga üzemeltetőivel is egyeztetni kellene, hiszen ott van akkora terület, ahol le lehetne bonyolítani a Soundot.

Nézd ÉLŐben a Balatont webkameráinkon

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!