Keszthelyig kedvezményes vonatjeggyel utazhatunk Budapestről

fotó © NIF Zrt.

Péntektől az eddigi 76 vonat mellett további 72, csúcsidőn kívül közlekedő járatra lesz érvényes az online megváltott menetjegyek 20 százalékos kedvezménye.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. szerdai tájékoztatása szerint a kedvezménnyel a Budapest-Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa/Keszthely viszonylatokon legalább 100 kilométer távolságra utazók élhetnek. A kedvezmények a GYSEV egyes szolgáltatásaira is érvényesek, de bérletvásárlásnál nem vehetők igénybe.

A bővítést a kedvező tapasztalatokkal indokolták. A közlemény szerint az automatás vásárlással, valamint otthoni jegynyomtatással és a jegyek mobiltelefonos bemutatásával igénybe vehető 5 és 10 százalékos, illetve az alacsony kihasználtságú járatokra érvényes 20 százalékos kedvezményeket a december 10-i bevezetés óta 1 milliónál is többen vették már igénybe és ezzel csaknem 160 millió forintot spóroltak. Az érintett peremidős vonatokra 62 ezer e-vonatjegyet vásároltak az utasok az utóbbi 4 hónapban, az e-vonatjegyek forgalma 56 százalékkal nőtt december óta az előző év azonos időszakához képest – írták.

Az ünnepi hosszú hétvégén jelentős utasforgalom várható, de a pénztárak előtti sorok elkerülhetők a jegyértékesítő automaták és az elektronikus vásárlási lehetőségek igénybe vételével – áll a közleményben.

HOTELEK.HU – Balatoni szállásfoglalás online

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!