Nyit a műjégpálya és adventi vásár is lesz Siófokon, csak egy kicsit másképp

Sok szempontot, elsősorban egészségügyieket, illetve gazdaságiakat mérlegelt Siófok városvezetése.

Ahogy arról a CsodalatosBalaton.hu már beszámolt, elmaradtak Siófok őszi nagyrendezvényei. A bejelentéskor még kétséges volt, hogy a téli programok, vagyis az adventi, karácsonyi és szilveszteri események tekintetében milyen döntés születik a járványhelyzet függvényben.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere közösségi oldalán számolt be a fejleményekről:

“A Covid továbbra is tarol. Európa országainak többsége szigorít, nálunk egyelőre az eddigi szabályok érvényesek, sok tekintetben megengedőek. Egyértelmű központi direktívákat, esetleg ajánlásokat az önkormányzatok a hatályos jogszabályokon kívül nem kapnak, így ebben a helyzetben kell a településeknek, azok vezetőinek tenni valamit (avagy épp, hogy nem tenni). Viszont közeledik az ünnepi időszak és mi tenni is szeretnénk, így ezzel kapcsolatosan sarokköveket kell kijelölnünk az intézkedéseinket illetően, egyelőre a karácsonyi ünnepekig bezárólag.

Sok szempontot, elsősorban egészségügyieket, illetve gazdaságiakat kell ilyenkor mérlegre tennünk. Az én jelen álláspontom, hogy hozzunk helyben intézkedéseket, viselkedjünk „óvatos duhajként”. Ne zárkózzunk be teljesen, de felesleges kockázatokat se vállaljunk. Nos, ennek szellemében, a képviselő testület bizottsági elnökeivel és a hivatal illetékeseivel egyeztetve a következőkre kell felkészülni városunkban.

Ami a karácsonyi vásári időszakot illeti:

a Fő téri, egyébként immár hagyományos vásár idén is meg lesz tartva, de nem hagyományosan.

Maximalizálni fogjuk a kiállítandó árusító helyek számát, mégpedig a kellő távolságtartási szempontokra figyelemmel. Árusítási lehetőséget a helyi, siófoki vállalkozásokat priorizálva kívánunk ott biztosítani, az ő ’túlélésüket’ szeretnénk ezzel is segíteni. A területre érvényes járványügyi megelőző intézkedéseket közzé fogjuk tenni és az árusokkal is együttműködve fogjuk betartatni.

Az egyesületek szintén hagyományos jótékonysági vásárát a helykapacitás függvényében korlátozva, de szintén engedni fogjuk (túljelentkezés esetén sorsolunk). Színpadot nem állítunk fel, a műsoros tömegrendezvényeket idén itt is mellőzzük. A járványügyi megelőző intézkedésekről imént leírtak pedig ez esetben is érvényesek lesznek. A siófokiak meg majd eldöntik, hogy kilátogatnak-e a térre, avagy óvatosságból inkább otthon maradnak.

A hajóállomási, szabadtéri műjégpálya idei működtetésével kapcsolatosan is arra jutottunk, hogy hozzájárulunk a felállításához, természetesen szigorú egészségvédelmi megelőző intézkedések egyidejű bevezetésével. Aztán majd az emberek itt is eldöntik maguk, hogy korcsolyáznak, vagy sem. A városi rendezvények tekintetében továbbra is a fő irány a meg nem tartás, vagy halasztás, avagy a csak rendkívül szűk körű megtartás lesz.

A 900 négyzetméteres jégfelületen a tavalyi árakon lehet majd korcsolyázni minden nap 10-20 óra között.

Ha az időjárás engedi, azaz nem lesz tartósan 10 foknál melegebb, december 3-án nyílik a műjégpálya, amelynek kialakítását már november közepén megkezdik a Zákonyi-parkban. Fotó © Csodálatos Balaton

Közterületeinken tömeges sport, avagy egyéb rendezvények megtartásához egyebekben továbbra sem fogunk hozzájárulni.

Próbálunk tehát karácsonyi hangulatot teremteni a városban, de a vírus okán rendhagyó módokon. Természetesen, a járványhelyzet alakulásához igazodva változhat a jogszabályi környezet, ami aztán minden tervünket felül írhatja, de jelen állás szerint erre jutottunk.

Nagy tisztelettel kérem városunk lakosságát, hogy értse meg és fogadja el ezen döntéseinket, mert nem öncélúak, hanem az egészségünk, az életünk veszélyeztetésének a csökkentése a céljuk…” – írja bejegyzésében Siófok polgármestere.

Nézd a Balatont ÉLŐben webkameráinkon

#CsodalatosBalaton Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosBalaton hashtaget!